Ebéd közben összeesett, felesége küzdött az életéért – A mentőautóban is újra kellett éleszteni a férfit

Győr-Moson-Sopron megyei otthonában lett rosszul egy idős férfi – felesége gyors reakciójának köszönhető, hogy sikerült megmenteni az életét.

A 70 év körüli, szívbeteg férfi ebéd közben rángatózni kezdett, majd összeesett írja Facebook-oldalán az Országos Mentőszolgálat. Felesége azonnal segítséget hívott a 112-es segélyhívót tárcsázva, és a mentésirányító instrukcióit követve elkezdte megvizsgálni férjét. Kiderült, hogy a férfi már nem lélegzik, és bár a nő nagyon megrémült, a mentésirányító segítségével sikerült leküzdenie félelmét, hogy el tudja kezdeni az alapszintű újraélesztést.

A mentők pár percen belül kiérkeztek a helyszínre, átvéve a beteg életéért folytatott küzdelmet. Az időben megkezdett mellkasi nyomások és a mentők összehangolt csapatmunkája sikerre vezetett, a férfi állapotát stabilizálták, így el tudtak vele indulni a kórházba. Csakhogy út közben ismét összeomlott a keringése, így a mentők folyamatos újraélesztés mellett folytatták a szállítást. Végül a kórházba érkezés előtt már tartósan stabilizálni tudták a beteg állapotát

Borítókép: OMSZ

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
bőrrák
Hogy néz ki a bőrrák? – Képeken mutatjuk a gyanús elváltozásokat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

Az ország délnyugati harmadában a vastagabb felhőzet fokozatosan vékonyodik, és vonul déli irányba, másutt általában napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok délután időszakosan jobban összeállhatnak. A délnyugati határ mentén kisebb eső, záporeső előfordulhat, az ország többi részén csapadék nem valószínű. Az északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, napközben főképp északkeleten, keleten, estétől már több helyen erős, néhol akár viharos lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között várható. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.