Újabb színházi baleset: magasról zuhant le Jegercsik Csaba

Három-öt métert zuhanhatott a Vígszínházban fellépő vendégszínész.

A Telex információja szerint baleset történt a Vígszínházban a Vámpírok bálja pénteki vendégelőadásán. A külsős produkció által színre vitt musical második felvonásának elején a Professzort alakító Jegercsik Csaba esett le egy három-öt méter magas díszletelemről.

A baleset után az előadást megszakították, és a nézőket is megkérdezték, hogy van-e köztük orvos.

A Telexet tudósító olvasó azt mondta, a művész egy hídszerű díszletelemről esett le, végül mentő vitte el. Úgy tudni, hogy csuklótörést szenvedett, de már túl van a műtéten.

Fotó: Getty Images
Fotó: Getty Images

Mint ismert, tavaly novemberben a Nemzeti Színházban történt hasonló baleset, Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó a Rómeó és Júlia című darab közben zuhantak három métert, és szenvedtek súlyos sérüléseket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!