Több ezren betegedtek meg kanyaróban

Egy 42 éves férfi vesztette életét a szicíliai Cataniában. Ő a kanyaró negyedik áldozata idén Olaszországban, ahol év eleje óta már több mint négyezren betegedtek meg - jelentette az olasz sajtó.

Kanyaróveszély Olaszországban

Januártól már több mint 4500-an kapták el a fertőző betegséget, miközben 2015-ben kevesebb mint háromszáz, 2016-ban pedig mintegy 800 volt a regisztrált esetek száma. Év eleje óta a legtöbben - több mint ezren - a közép-olaszországi Lazio tartományban fertőződtek meg.

A kanyaró első jelei A kanyaró rendkívül fertőző betegség, amely jellemző tünetekkel jelentkezik, illetve elsősorban a csecsemőkre és gyerekekre veszélyes. Egy-egy járvány alatt a betegségen át nem esettek 90 százaléka megbetegszik. A be nem oltottak esetében az 5-10 éves korúak szinte kivétel nélkül átesnek a betegségen. Itt írtunk róla bővebben.

2017-ben több mint négyezren betegedtek meg kanyaróban Olaszországban
2017-ben több mint négyezren betegedtek meg kanyaróban

Védőoltás kanyaró ellen

Az olasz egészségügyi minisztérium adatai szerint a kanyaróban megbetegedők 88 százaléka nem volt beoltva a vírus ellen . Háromszáz orvos és ápoló is elkapta a kanyarót.

Olaszországban idén szeptembertől tették kötelezővé az előírt oltások beoltását a bölcsődébe és óvodába járók számára, miután az utóbbi években a szülők e nélkül is beírathatták gyermekeiket.

Kanyaró elleni védőoltás: ezért ment életet A kanyaró az RNS-vírus által előidézett, rendkívül ragályos fertőző betegség, amelyet szinte minden olyan fogékony ember megkap, akit az infekció sújt. A szövődmények között egyebek mellett agyvelőgyulladás is felléphet, sőt átlagosan 500 esetből egy az érintett beteg halálával végződik. A védőoltásról szóló cikkünket itt érheti el .

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában kissé felhős, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!