Több ezer ember halálát okozza az alkohol

Európa útjain évente 30 ezer ember veszti életét autóbalesetben, pedig ez a szám akár 25 százalékkal is csökkenhetne, hiszen a balesetek egynegyedét az ittas sofőrök okozzák.

"Körülbelül 30 ezer ember hal meg évente Európában közlekedési balesetben. Az alkohol még mindig az első számú baleseti ok, amely veszélyezteti az európai utakon haladókat" - magyarázta az Európai Drog-és Drogfüggőség Ellenőrző Központ (EMCDDA) igazgatója, Wolfgang Goetz. Az európai adatokból ugyanis kiderült, a közúti balesetek egynegyedét az ittas vezetés okozza.

A lisszaboni székhelyű központ ezért 2006 és 2011 között véletlenszerű felmérést végzett Európa szerte 13 országban. A DRUID projekt elnevezésű kutatás során a szakértők a sofőrök alkohol-és drogszintjét ellenőrizték, és az eredményekből kitűnt, hogy a járművezetők 3,5 százaléka fogyasztott alkoholt mielőtt autóba ült. A tiltott kábítószerek esetében ez a szám csupán 1,9 százalék volt, míg más, a vezetést is befolyásoló gyógyszerek aránya 1,4 százalék volt.

Az igazgató szerint a DRUID projekt eredményei a legjobb tudományos bizonyítékot szolgáltatják a döntéshozóknak, akik az információkat felhasználva biztonságosabbá tehetnék Európa útjait.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!