Terrorizmus: mit tehetünk, ha bajba kerülünk?

"Ne játsszunk halottat", meneküljünk, bújjunk el és lehetőleg értesítsük a rendőrséget - ezt ajánlják brit terrorelhárítási szakértők azoknak, akiket támadás ér. Szociálpszichológusok is felhívják a figyelmet arra, hogy katasztrófahelyzetekben sokat számíthat a lélekjelenlét.

A legutóbbi párizsi terrortámadások idején az áldozatok különböző taktikát választottak a túlélésre. Volt, aki elmenekült a helyszínről – közéjük tartoztak a túlélő magyarok a Bataclan koncertteremben is. Ők a legelső alkalommal igyekeztek kijutni abból a teremből, ahol a terroristák elkezdtek lövöldözni. Azonnal kimenekültek, szerencséjükre – és helyismeretük révén - egy vészkijáratig jutottak el, majd kiszaladtak az utcára .

Mint utóbb kiderült , a magyarok a leghelyesebb taktikát választották – brit terrorelhárítók ugyanis most három főszabályra hívták fel a közvélemény figyelmét, méghozzá arra az esetre, ha bárkit támadás érne. A CNN beszámolója szerint a megtámadottaknak ugyanis az akció megkezdésekor kritikus döntést kell hozniuk: menekülnek vagy halottnak tettetik magukat?

Míg egyesek össztársadalmi hátteret keresnek a nyugati radikalizálódó fiatalok viselkedésének megmagyarázására, addig mások lelki tényezőket találtak a jelenség hátterében. Van magyarázat a tetteikre? Kattintson tovább! A brit National Counter Terrorism Security Office (Nemzeti Terrorelhárítási Biztonsági Hivatal, NACTSO) szerint egyszerű a teendő: fuss vagy bújj el (lehetőleg valamilyen megerősített) fal mögé. A NACTSO azután adta ki útmutatásait, hogy a párizsi merényletekben több mint száz ember vesztette életét a terrortámadás következtében.

A CNN szerint a Bataclanban is ez volt a helyes taktika, aki ugyanis a földre feküdt és mozdulatlanul próbált maradni, nagyobb valószínűséggel vált áldozattá. (Ugyanakkor megjegyezhetjük: volt olyan túlélő, aki halottnak tettetve magát, egy órát várva vészelte át a párizsi támadást, miközben körülötte áldozatok feküdtek.)

Veszély esetén próbáljunk segítséget hívni

Az ilyen esetre is adtak tanácsot a brit terrorelhárítók: akit támadás ér, és nem tud elmenekülni, a mobil kommunikációs eszközeit mindenképpen halkítsa le, viszont igyekezzen mielőbb értesíteni a rendőrséget. Az is fontos, hogy a lehető legtöbb információt adja meg a terroristákról . Ha pedig a rendőrség megérkezik, az is fontos, hogy megkülönböztessük magunkat a terroristáktól: mutassuk a kezünket és ne tegyünk hirtelen mozdulatokat.

A három legfontosabb teendő tehát:

1. Menekülj!

Méghozzá a legbiztonságosabb úton. Ilyenkor próbáljuk meggyőzni a többieket is, hogy jöjjenek velünk. Mindeközben ne törődjünk semmiféle holmival, amit magunkkal vinnénk normál esetben.

2. Bújj el!

Ha nem tudsz elmenekülni, bújj el. Biztonságos búvóhelyet találj: a golyók ugyanis az üvegen, fán, de még a „sima” téglán és a fémeken is áthatolnak. Ideális esetben egy megerősített fal mögé érdemes húzódni. A mobilokat pedig halkítsuk le.

3. Beszélj!

Amint erre lehetőség nyílik – fontos hangsúlyozni, hogy amint ez biztonságosan megtehető -, értesítsd a rendőrséget. Informáld minél alaposabban őket arról, hogy kik a támadás végrehajtói, hogyan néznek ki, és hány ember maradhatott az épületben.

Általános a menekülési főszabály

A brit terrorelhárítók útmutatásai általánosíthatók is, illetve egybeesnek korábbi szociálpszichológiai munkák következtetéseivel. Így általános katasztrófahelyzetben is érvényes lehet az elsődleges szabály: a legveszélyesebb helyet minél gyorsabban hagyjuk el. Elliot Aronson írja le A társas lény című munkájában, hogy a kulturális beidegződések nagyon sokat számítanak a túlélésben.

Egy sok évtizeddel ezelőtt megtörtént esetre hivatkozott az amerikai szociálpszichológus, amikor leírta egy repülőgép – nem terrortámadás nyomán bekövetkezett – kényszerleszállását. A viszonylag szerencsés, de elhagyatott térségben végrehajtott landolás után ugyanis a többnyire angolszász utasok a gépen várták a mentőcsapatok megérkezését. Ők nem voltak hozzászokva a veszélyes helyzetekhez , és bíztak a sikeres mentésben.

Mindeközben az egyetlen délszláv utasnak mások voltak a korábbi tapasztalatai: ő nem a külső segítségben bízott, és a lehető legelső pillanatban kimenekült a repülőből. Ez az ösztönös tett az életét mentette meg: a gépből ugyanis szivárgott a kerozin, így az nemsokára felrobbant: sok áldozatot követelt a tragikus eset.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően nagyrészt gomolyfelhős, napos időre van kilátás, de a gomolyfelhők időszakosan jobban összeállhatnak. Kevés helyen, nagyobb eséllyel északkeleten, keleten alakulhat ki záporeső. Az északnyugati szelet élénk lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között várható. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!