A mentális problémákkal küszködők, a tényleges pszichiátriai betegek számára sértő lenne, ha összehasonlítanák őket gyilkosokkal – mondta a HáziPatika.com-nak egy magát megnevezni nem kívánó külföldi szakértő, akit a franciaországi merényletek után kérdeztünk az elkövetők pszichológiai hátteréről. Szerinte túlhaladott az az álláspont, hogy a merénylők tetteire bármiféle „szociális mentséget”, társadalmi magyarázatot keressenek a szakértők. Mint mondja, száznál több ember legyilkolása egyszerűen bűncselekmény – az ilyen tettek végrehajtóit pedig bűnözőkként kell kezelni, nem pedig azt vizsgálni, hogy mennyire szegények, vagy hogy milyen lepusztult lakótelepen (Franciaországban ezek a hírhedt elővárosbeli banlieu-k ) élnek.
Ettől függetlenül az elkövetők nem átlagemberek szerinte: fanatizáltak, indoktrináltak, azaz egy ideológia hajtja őket, ráadásul valószínűleg Szíriában és más háborús konfliktuszónákban képezték ki őket. A kiképzés nyomán, a feltehetően átélt borzalmas tapasztalatok következtében a merénylők képessé váltak az ölésre, illetve arra, hogy ne féljenek a haláltól.
A szakértő ugyanakkor hangsúlyozta: miután a gyilkosok, a merénylők nagy része meghalt, így lehetetlen valódi és megbízható pszichológiai-pszichiátriai elemzést adni róluk, hiszen az érdemi lélektani következtetések levonásához az adott személy hosszú és alapos vizsgálata lenne szükséges. A merénylőkről – akik feltehetően az Iszlám Államhoz kötődtek, de vannak források, miszerint az egyik felbujtó korábban az al-Kaida terrorszervezetben is aktív volt – egyelőre csak bizonytalan információk állnak rendelkezésre. Legalább egy közülük talán francia állampolgár lehetett, mások Brüsszelben (Belgiumban) éltek-élhettek, megint mások távolabbról érkezhettek, nem kizárt például valamilyen balkáni szál sem a terrorakciók előkészítésében.
A szakértő ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a pszichiáterek és pszichológusok, illetve a pszichoanalízissel foglalkozók véleménye nem azonos a kérdéskörben. Így például Fethi Benslama , a Paris-Diderot egyetem pszichopatológia professzora – aki a Le Monde-nak nyilatkozott, és aki részt vesz a francia kormány megbízásából elindítandó programban, amely a Szíriából visszatért fiatalokkal foglalkozna egy speciális befogadóközpontban – úgy véli, hogy bizonyos lelki folyamatok is rejlenek a fanatizálódás hátterében. Francia kormányzati és más adatokra hivatkozva azt állítja, hogy a radikalizálódott személyek kétharmada 15-25 év közötti. (A párizsi belügyminisztérium 3100 ilyen franciáról tud – feltehetően a hozzátartozók és a barátok bejelentései nyomán, amelyet egy zöld számon tehetnek meg.)
Totális, mindent betöltő ideológia
Ráadásul a „radikalizálódottak” egynegyede fiatalkorú. Benslama szerint arról van szó, hogy a radikális ideológia abban a pillanatban éri el a fiatalokat, amikor nagyon sérülékenyek, befolyásolhatók. A serdülőkor és a fiatal felnőttkor határvidéke ez, amikor egy totális, vagyis mindent betöltő ideológia léphet a bizonytalanság, a kétségbeesés helyébe. A fiatalok ugyanis a serdülőkorban ideálokat keresnek, megpróbálják a saját identitásukat (önazonosságukat) megtalálni, és erre kínál „megoldást” egy-egy radikális ideológia. Az identitáskeresés sokszor fájdalmas dolog, lelki kínokkal jár, ráadásul korunkban az ideálok sokszor összeomlanak, összetörnek.
Az identitáskeresés lelki kínjaitól szabadítja meg a totális ideológia a fiatalokat: az összetört ideálokat helyettesíti, pótolja a mindent átfogó ideológiával. Új önazonosságot, új személyiséget teremt, ami esetleg nem is emlékeztet az adott egyén korábbi személyiségére. Ezért történhet meg, hogy a barátok által csendesnek, magába húzódónak tartott fiatalok hirtelen radikalizálódnak, az iskolában egyáltalán nem feltűnő fiatalok egyszercsak a Közel-Keleten jelennek meg.
Itt aztán olyan ideológiai pótlékot – Benslama szerint „protézist” - kapnak, ami megszabadítja őket a kétségbeeséstől, és egyfajta erős „páncéllal”veszi körül őket, a felszabadultság, a „mindenhatóság” érzését kölcsönözve nekik. Mielőtt a radikalizálódás végbemegy, azért lehetnek intő jelek a fiatalok viselkedésében. A belső szorongás, kétségbeesés tehát nem biztos, hogy rejtve marad a barátok, ismerősök, rokonok, iskolatársak előtt: a radikalizálódó fiatalok egy része például előzőleg drogproblémákkal küszködött vagy kriminalizálódott. Ezekből a fiatalokból a totális ideológia viszont „fanatikus automatákat” gyárthat – itt egybeesik a pszichiáterek és pszichológusok véleménye.
Durkheim magyarázata a deviáns viselkedésre
Rámutathatunk arra is, hogy szélesebb értelemben vett társadalmi problémákról lehet mégiscsak szó, amit a híres francia szociológus, Durkheim több mint száz évvel ezelőtt az anómia fogalmával írt le. Durkheim a deviáns viselkedést magyarázta a – leegyszerűsítve – „társadalmi betegségnek” nevezhető anómiával. E fogalmat a gyakori öngyilkosságok, a növekvő bűnözés, a terjedő drogfogyasztás és hasonló jelenségek kapcsán használják a társadalomtudósok.
Ugyanakkor fontos jelenség az is, hogy a radikalizálódó fiatalok egy része olyan családokból származik, amelyek nem feltétlenül vallásosak, gyenge a kötődésük a vallásokhoz. Sokan nem is voltak muzulmánok, azaz a radikális iszlámhoz való csatlakozásuk nem feltétlenül függ össze az érintettek származásával, családjuk hitével. Inkább a meggyengült ideálok miatt keletkezett űrbe tolakszik be a radikális ideológia – így összegezhetők az eddigi kutatói vélemények. Ez a pszichológiai-pszichiátriai magyarázatok mellett mégiscsak arra utalhat, hogy társadalmi problémák is rejlenek a jelenségek hátterében. Hiába hangsúlyozta még a mostani merényletek előtti egyik nemzetközi konferencia, hogy nem a szegénység hajtja a merénylőket, a szeptemberi Global Youth Summit tanácskozás tanulsága szerint olyan fiatalok csatlakoznak az Iszlám Államhoz vagy erőszakos bandákhoz Nyugat-Európában, akiket a „társadalom magára hagyott”. Az igaz, hogy nem egyszerűen megfogható jelenségről van szó, tehát nem feltétlenül szegénységről, hanem a társadalmi kirekesztettség és elidegenedés okozta szorongásról, félelmekről.
