Társadalmi szintű összefogás a HELP programban

Elsősegély pontokkal, újraélesztés oktatással és segítőkész szemléletmóddal tesz a HELP Zrt. a hirtelen szívhalál ellen.

Az ÁNTSZ, a BRFK és az Egészségügyi Minisztérium is aktívan támogatja a júniusban indult HELP program célkitűzéseit: az intézmények dolgozói közül már többen elsajátították az alapvető újraélesztési technikákat, így már kollégáikon és a környezetükben élőknek is azonnali segítséget tudnak nyújtani vészhelyzet esetén.

Mivel a becslések szerint minden 20. percben életét veszti ma valaki Magyarországon a hirtelen szívhalálban, a HELP életmentő és szolgáltató állomásokat, úgynevezett HELP Pontokat hozott létre, ezen kívül újraélesztés oktatást és életmódprogramot hirdetett meg.

A Minisztérium a 2009 nyarán elindult JESZ programmal szintén támogatni kívánja a HELP kezdeményezéseit, így kívánnak közös erővel egy nemzetközi szinten is modellértékű rendszert létrehozni, amely az egyén kölcsönös társadalmi felelősségvállalását, az életmentés tudatosságát állítja középpontba.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!