Tarol a nemi herpesz

A világ kétharmada, mintegy 3,7 milliárd ember hordozza a herpeszvírus egyes típusút (HSV-1), amely az ajakherpesz mellett nemi herpeszt is képes okozni - derült ki a WHO egészségügyi világszervezet herpeszjelentéséből.

A herpes simplex vírusnak két, embereket érintő típusa van, mindegyik fertőző és gyógyíthatatlan. A HSV-1 főként az ajakherpeszért felelős és orális úton terjed, a HSV-2, azaz a kettes típusú herpeszvírus pedig szexuális úton terjed és szinte kizárólag a nemi szerveken megjelenő herpeszért felelős.

herpesz nemi herpesz vírus HSV-1 HSV-2 szex nemi szervek
A nemiherpeszellen az óvszer is megoldás lehet

A jelentésből azonban az is kiderül, hogy a HSV-1 is okozhat nemi herpeszt : a jelenlegi becslések szerint mintegy 140 millió ember hordoz magában ilyet, főként Amerikában, Európában és a Csendes-óceán nyugati térségében. Az 50 éven alattiak kétharmada, mintegy 3,7 milliárd ember elkapta már a herpesz vírust (HSV-1) A magasabb átlagjövedelmű országokban kevesebb gyermek fertőződik meg ezzel a vírussal, vélhetően a jobb higiénia és életkörülmények miatt, elkapni vélhetően később orális szex miatt kialakuló fertőzés révén kaphatják el.

A nemi herpesz tünetei A nemi szervi herpesz vagy genitális herpesz a nemi szervek tájékán, végbélnyílás környékén, a gáton, fartájon, a combok felső részén megjelenő, fertőző hólyagos bőrgyulladás. Első jele lehet a viszketés, égő jellegű fájdalom, mely esetleg hetekkel később jelentkezik a fertőződés után. Pár nappal később piros folt, majd vízszerű hólyagok jelennek meg. A hólyag megnyílik, seb keletkezik, mely váladékozhat, vérezhet. Tudjon meg mindent a genitális herpeszről, kattintson! A nemi herpeszt okozó HSV-2-t körül-belül 417 millió 50 éven aluli kapta el a világban.

Dr. Marleen Temmerman, a jelentés összeállításában is résztvevő kutatója és egyik részlegigazgatója szerint nagyon fontos, hogy a gyerekek a herpeszről és a többi nemi betegségről már az iskolában megfelelő információt kapjanak, még mielőtt elkezdenének szexuális életet élni.

A herpeszvírust a fertőzöttek egy életen át hordozzák, de az is lehet, hogy erről tudomásuk sincsen, előfordul ugyanis, hogy nincsenek vagy csak igen enyhék a tünetei. Erről tehát csak vérképből, illetve az abban található antitestvizsgálatból lehet értesülni. Sokszor azonban egyértelmű tünetekkel jelentkezik, ilyenkor a nemi szervek vagy az ánusz környékén fájdalmas hólyagok vagy fekélyek jelennek meg.

Ezeket antivirális szerekkel el lehet tüntetni, de az első (és egyben a legfájdalmasabb) kitörést újabb tünetek követ(het)ik. A HSV-1 okozta nemiherpesz-kitörések gyakoribbak, mint a HSV-2 okozta kitörések.

Nem szabad megfeledkezni a herpesz okozta érzelmi nehézségekről sem: nemcsak a személyes kapcsolatok kialakítása tűnik ilyenkor sokkalta nehezebbnek, de a herpeszesek úgy is érezhetik: egyfajta társadalmi stigma érte őket, ez pedig számos pszichológiai problémával is járhat.

Forrás: WHO

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd és a rétegfelhőzet a Dráva mentén, valamint a Tiszántúlon az éjszaka első felében átmenetileg terjeszkedik, másutt még zömmel derült vagy gyengén felhős lesz az ég. Az éjszaka második felében szakadozott hidegfronti felhőzet halad át felettünk. Csapadékra általában nem kell számítani, de az északkeleti, keleti határ mentén egy-egy hózápor nem kizárt. Az északnyugati szél egyre nagyobb területen megerősödik, elsősorban a magasabban fekvő részeken viharos széllökések is előfordulhatnak - a Bakonyban akár a 90 km/h-t is elérhetik.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +1 fok között alakul, de kiemelten Borsod szélárnyékos részein ennél több fokkal hidegebb is lehet. A szél feltámadásával több helyen enyhül majd az idő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!