Tűzoltók: halálos mérgezést okozhat otthon a légdugó – a nyár kevésbé ismert veszélye

Nem csak a fűtési szezonban, a nyári hőségben is gyakran riasztják a tűzoltókat szén-monoxid miatt. Tavaly a legtöbb riasztás tavaly július 10-én futott be, amikor harmadfokú hőségriasztás volt érvényben.

Ha nyáron rendszeresen megszólal a szén-monoxid érzékelőd, hívj kéményseprőt, mert lehet, hogy ez fogja megmenteni az életedet – hívta fel a figyelmet Facebook oldalán az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Mint írják, ez elsősorban társasházakban okoz gondot, mert a melegben légdugó keletkezhet a kéményben. Ilyenkor kémény a külső része felforrósodik, a kémény alsó, épületen belüli része viszont hideg marad és az ott lévő levegő beszorulhat a kéménybe, emiatt a füstgáz nem tud távozni. A tökéletlen égés miatt szén-monoxid jön létre, ezért a szén-monoxid-érzékelő nyáron is rendkívül fontos, lehetőleg a nyílt égésterű vízmelegítők mellé tegyük!

Szén-monoxid mérgezés esetén egyebek mellett fejfájás, mellkasi fájdalom, sőt eszméletvesztés is jelentkezhet. Tavaly naponta átlagosan háromszor riasztották a tűzoltókat szén-monoxid miatt, a legtöbb riasztás tavaly július 10-én futott be, ekkor harmadfokú hőségriasztás volt érvényben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!