Szabadnapot kaphat, aki nem dohányzik

A magyar emberek nem vigyáznak az egészségükre, nagyon sokan dohányoznak. Csongrádon egy ötlet szerint szabadnapot kapna az önkormányzati dolgozó, aki nem gyújt rá.

Japán mintára nevelnék le a csongrádiakat a dohányzásról

Vizsgáljuk meg, hogyan lehetne jutalmazni a nemdohányzó dolgozókat - vetette fel a testületi ülésen a csongrádi városatya, Somogyi Árpád. Csongrád lakosainak egészségügyi állapota volt terítéken, a civilben orvosként dolgozó képviselő ekkor állt elő a javaslattal - írja a Delmagyar.hu .

Szabadnapot kaphatnak a nemdohányzók, dohányzás cigi cigizés szabadnap szabadság
Szabadnapot kaphatnak a nemdohányzók

Az előterjesztésből kiderült többek között, hogy hazánkban az összes haláleset több mint fele szív- és érrendszeri betegségek miatt következik be , közel harmadának pedig daganatos betegség az oka. Az emberek nem törődnek eléggé az egészségükkel, nem járnak el szűrővizsgálatra, betegségüket sokszor csak akkor fedezik fel, amikor már nem lehet segíteni. A dohányosok közül sokan kapnak szívinfarktust vagy stroke-ot. Ezért javasolta a városatya, hogy helyben mindenképpen próbáljanak meg tenni valamit.

"Elképzeléseink szerint egy szabadnappal jutalmaznánk azokat, akik nem gyújtanak rá. Ezt az önkormányzati, illetve az általunk fenntartott intézmények dolgozóira terjesztenénk ki."

"Bízunk abban, hogy a pozitív diszkrimináció jó példa lesz a többi csongrádi cég számára is" - mondta a képviselő. Annak, hogy az ötletet hogyan tudnák kivitelezni úgy, hogy a jogszabályoknak megfeleljen, mindenképpen utánanéznek. A témáról majd egy testületi ülésen szavaz a grémium.

Japánban hat nap jár Nemrég bejárta a hír a világsajtót: egy japán cég hat szabadnapot ad annak a dolgozójának, aki egész évben nem gyújt rá. Igaz, náluk nem az egészség védelme volt az elsődleges szempont, hanem az, hogy az ottani nézet szerint a dohányosok a cigiszünetek révén "lógnak a munkából".

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

A párásság valamint a ködfoltok feloszlását követően derült vagy fátyolfelhős, napos, száraz időben lesz részünk. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!