Sugárterápia helyett gyógyszereket kapnak a betegek

Akár két hónapot is várniuk kell a sugárkezelésre a daganatos betegeknek Budapesten és Pest megyében. Az orvosok sokszor kénytelenek kevésbé hatékony kezeléssel enyhíteni a betegek panaszait.

Hat-nyolc hetet is várniuk kell a fővárosban és Pest megyében azoknak a betegeknek, akiket sugárkezeléssel gyógyítanának - hívta fel a figyelmet az RTL Klub Híradója . Dr. Poller Imre onkológus, egészségügyi szakember a televíziónak azt mondta: Magyarországon negyven sugárkezelésre használt gép működik, a legnagyobb hiány pedig Budapesten van a készülékekből.

A modern CT- és MR-készülékekkel számos betegséget már korai stádiumban azonosítani lehet nemcsak emberek, de állatok esetében is. A képalkotó eljárások emellett a régészek és a rendőrök munkáját is segítik, hogy hogyan, arról bővebben az alábbi cikkünkben írtunk!

A szakértő szerint az ország többi részében van elég gép, és szinte várakozás nélkül meg is kapják a kezeléseket a betegek. A Közép-magyarországi régióban viszont annyira rossz a helyzet szerinte, hogy az orvosok kénytelenek más kezelést választani. "Ebben a régióban már évek óta 6-8 hét átfutási ideje van a sugárterápiás előjegyzéseknek. Magyarul a sugaras kezelés elvileg szóba jön, gyakorlatilag viszont megszervezhetetlen, ezért más terápiákat kell alkalmazni" - magyarázta Dr. Poller. Sokszor olyan betegségek esetén is helyettesíteni kell a sugárkezelést, ahol a nemzetközi gyakorlat szerint ez lenne az első számú kezelési mód: például fej-nyaki, prosztata-, tüdő- és melldaganatoknál. További részleteket az RTL Klub Híradójában talál!

A sugaras kezelésre a fővárosban 6-8 hetet is várni kell
A sugaras kezelésre a fővárosban 6-8 hetet is várni kell

Kevés a CT és az MR is

A hazai kórházak több rendkívül fontos eszköznek is híján vannak, nincs elég például a daganatok diagnosztizálásához elengedhetetlen CT- és MR-készülékekből sem. Az OECD-országokban (melyeknek a legfejlettebb országok mellett például Mexikó és Chile is tagja) egymillió lakosra átlagosan 13 MR-készülék jut, Magyarországon ennek kevesebb mint a fele kell, hogy kiszolgálja a betegeket. Itthon összesen hatvanöt MR-készülék üzemel, és mivel az orvoslás fejlődésével a diagnosztikai igény is folyamatosan nő, ez egyre kevesebb beteg gyógyulásához járul hozzá.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

A párásság valamint a ködfoltok feloszlását követően derült vagy fátyolfelhős, napos, száraz időben lesz részünk. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!