Pfizer-vakcina: mutatjuk, kik ne oltassanak

A szakemberek azt tanácsolják, akinek volt már életében erős allergiás reakciója, ne adassa be a Pfizer-BioNTech COVID-19 elleni oltását.

Kedden elkezdődött a Pfizer és a BioNTech közös fejlesztésű oltásával a vakcinázás Nagy-Britanniában. Mint arról beszámoltunk , egy 90 éves nagymama, Margaret Keenen kapta meg az első, klinikai kísérleten kívüli koronavírus elleni oltást a világon. Aznap még több ezer embert oltottak be a szigetország erre kijelölt 50 egészségügyi intézményében, ám a nemzeti egészségügyi szolgálat (NHS) két tagjánál a vakcina beadása után komoly allergiás reakciók jelentkeztek - írja a BBC.com , hangsúlyozva, azonnal kezelték őket és már jól vannak.

Mindig volt náluk adrenalin-toll

Mindkét egészségügyi dolgozó kórtörténetében szerepelt súlyos allergia, emiatt mindketten úgynevezett adrenalin-tollat ( autoinjektor ) hordanak magukkal, amit szükség szerint használhatnak, ha bármi kiváltaná náluk a súlyos anafilaxiás reakciót (ez lehet bőrkiütés, légszomj, vérnyomásesés, de nem ugyanaz, mint az akár halálos anafilaxiás-sokk). Stephen Powis professzor, az NHS angliai orvosigazgatója szerint mindkét érintett állapota jó és már gyógyulnak.

Első körben 800 ezer dózis Pfizer-vakcinával oltanak a britek 50 kórházban. A hatékony védelemhez két dózisra van szüksége mindenkinek. Fotó: Hugh Hastings/Getty Images
Első körben 800 ezer dózis Pfizer-vakcinával oltanak a britek 50 kórházban. A hatékony védelemhez két dózisra van szüksége mindenkinek. Fotó: Hugh Hastings/Getty Images

Az oltást jóváhagyó brit Gyógyszer- és Egészségügyi Termékek Szabályozási Ügynöksége (MHRA) azonban azt tanácsolja, akinek korábban volt már súlyos allergiás reakciója gyógyszerre, ételre vagy épp oltásra, az inkább ne adassa be a Pfizer-vakcinát.

Ezért nem figyelmeztettek az esetek előtt

Hogy eddig miért nem adták ki ezt a figyelmeztetést, arra Dr. June Raine, az MHRA vezetője úgy reagált, csak akkor helyes ilyen lépést meghozni, ha már van erre vonatkozó tapasztalatunk. Az ilyen reakciók ugyanis nem túl gyakoriak, de előfordulhatnak más oltásoknál is, ideértve az éves influenzaoltást is.

COVID-19: jók az RNS-oltások, de van egy nagy bajuk A SARS-CoV-2 vírus elleni hatékony vakcina létrehozásába mintegy 200 gyógyszeripari versenyző szállt be, és nagy meglepetésre az mRNS-vakcinák jelentek meg az élmezőnyben. Sikerük titka egyben gyengeségük forrása is. Részletek itt.

"Az a tény, hogy ilyen hamar tudunk erről a két allergiás reakcióról, és hogy a szabályozó intézkedett ez ügyben, elővigyázatossági tanácsokat adott ki, azt mutatja, hogy ez a felügyeleti rendszer jól működik" - reagált a történtekre Peter Openshaw professzor, a londoni Imperial College immunológiai szakértője.

"Elképesztő, mit hagy maga után ez a betegség" - társportálunk, az nlc.hu cikkéből megtudhatja, hogyan érzi magát most a koronavírusból felépült Majka.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.