Pécsen tablettaosztással küzdenek a szúnyogok ellen

A kerti esővízgyűjtőkben alkalmazható, szúnyoglárvák gyérítésére szolgáló tablettákat biztosítanak a lakosságnak Pécsen.

A tabletták segítségével megelőzhető a szúnyoglárvák kikelése a kiskertekben lévő esővízgyűjtőkből, kerti tavakból, egyéb udvari vízfelületekről – közölte honlapján a városüzemeltetési feladatokat ellátó Biokom NKft. A társaság szerint a szúnyoginvázió megelőzése nem lehet kellően hatékony a lakosság bevonása nélkül, az otthoni védekezés rendkívül fontos. Az érdeklődők először április 19-én 16 és 18 óra között juthatnak hozzá a szerhez a Szentágothai Kutatóközpont (Pécs, Ifjúság útja 20.) melletti füves téren, rossz idő esetén az épület aulájában.

Mint azt a közelmúltban megírtuk, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) kutatói szerint hosszabb lett a szúnyogszezon Magyarországon a korábbi évekhez képest. Emiatt számítani lehet új betegségek megjelenésére. Az olyan inváziós fajok kikelése, mint a japán bozótszúnyog és a koreai szúnyog, már februárban megfigyelhető, az ázsiai tigrisszúnyoggal pedig október végéig is lehet találkozni. Ebben az enyhe telek mellett fontos szerepet játszik a házak tövében álló esővízgyűjtők, a kertekben sok helyen nehezékként használt gumiabroncsok és az inváziós szúnyogok kedvelt telelőhelyeként szolgáló üvegházak, áruházi dísznövényosztályok temperált környezete.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.