Hosszabb a hazai szúnyogszezon, új betegségek jelenhetnek meg

Hosszabb lett a szúnyogszezon Magyarországon a korábbi évekhez képest, emiatt számítani lehet új betegségek megjelenésére - tájékoztatta a Pécsi Tudományegyetem (PTE) kedden az MTI-t.

A közlemény szerint a PTE-n működő Virológiai Nemzeti Laboratórium betegségvektorokkal foglalkozó kutatócsoportja másfél évtizede követi nyomon a magyarországi csípőszúnyogok helyzetét, terjedését és az általuk hordozott betegségeket.

Kiemelték, hogy kutatási eredményeik és megfigyelések alapján a szúnyogok jelenléte már nemcsak a tavaszi, nyári hónapok sajátja, az olyan inváziós fajok, mint a japán bozótszúnyog és a koreai szúnyog kikelése már februárban megfigyelhető, az ázsiai tigrisszúnyoggal pedig október végéig is lehet találkozni. Ennek okai az enyhe telek mellett a házak tövében álló esővízgyűjtők, a kertekben sok helyen nehezékként használt gumiabroncsok, és az inváziós szúnyogok kedvelt telelőhelyeként szolgáló üvegházak, áruházi dísznövényosztályok temperált környezete - mutattak rá.

Hangsúlyozták, hogy a tudományos eredmények és az európai tapasztalatok azt jelzik előre, hogy a következő években egyre inkább számítani kell a jelenség fokozódására és végül új betegségek megjelenésére is. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a jelenleg országosan alkalmazott kémiai ködöléses módszer alkalmatlan az inváziós fajok ellen, ráadásul komoly ökológiai veszteséggel is jár, melynek felméréséhez a kutatók a lakosság segítségét kérik a Rovar Piknik elnevezésű programban való részvétellel.

ázsiai tigrisszúnyog
Az ázsiai tigrisszúnyoggal október végéig is lehet találkozni. Fotó: Getty Images

Kitértek rá, hogy a megoldás a kezünkben van: a lakosság rendkívül értékes adatokhoz juttathatja a kutatókat az olyan telefonos applikáció használatával, illetve közösségi tudományos programokban való részvétellel is, mint a Mosquito Alert applikáció vagy a Pécsi Szúnyog internetes oldal. Egyetlen elhanyagolt kertben több ezer csípőszúnyog kelhet ki és keserítheti meg a környéken élők mindennapjait, ezért a kertek tudatos rendezésével, a szúnyogbölcsők felszámolásával vagy biológiai kezelésével megelőzhető a szúnyogok inváziója - hívták fel a figyelmet.    

A kutatócsoport a Pécsi Szúnyog közösségi oldalon számos ismeretterjesztő anyaggal, hasznos tanácsokkal és környezetbarát megoldási javaslattal is segíti a lakosságot a hatékony védekezésben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki néhány zápor, kis eséllyel egy-egy zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható.Késő estére 14 és 21 fok közé hűl a levegő. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?