"Óvatosan kell kezelni a vízkészletet"

Magyarország édesvízkészletét a jövőben a jelenleginél sokkal óvatosabban és nagyobb tartalékolással kell kezelni - mondta Ferencz Orsolya, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tudományos főmunkatársa.

Ahogy már a HáziPatika.com-on is olvashatták, október 15-e és 17-e között rendezik meg Budapesten a Víz Világtalálkozót. A konferencia célja, hogy a világ politikai döntéshozói, a vízügyi szakemberek és a finanszírozási intézmények képviselői együtt, a legmagasabb szinten foglalkozzanak a globális vízválság megelőzésével és a vízügyi problémák rendezésével.

víz, Víz Világtalálkozó, vízszennyezés, vízhiány, vízválság, vízkészlet
Egyes országokban már most is nagy problémát okoz vízhiány. Fotó: iStock

Meg kell előzni a vízválságot

A rendezvényen legalább kétezren vesznek majd részt, több mint 100 országból. A vendégek jelentős része Délkelet-Ázsiából és Afrikából érkezik - azokból a térségekből, ahol már most, napi szinten is szembesülnek a kevés víz, a sok víz és a szennyezett víz okozta problémákkal. A rendezvényen kiemelten foglalkoznak majd a víz értékével, a vízkészletekre nehezedő nyomás és a tömeges migráció közötti összefüggésekkel, valamint a tudomány és a technológia lehetőségeivel és szerepvállalásával.

Jobb óvatosnak lenni

A magyarok is megérzik a vízhiányt - részletek itt!

Magyarország vízellátottsága jelenleg jónak tekinthető, de a jövőben a klímaváltozás miatt a magyar folyók vízgyűjtő területein akár alacsonyabb is lehet a vízhozam, ezért a vizet óvatosan kell felhasználni - hangsúlyozta Ferencz Orsolya, aki egyúttal az űrkutatásért felelős miniszteri biztos is. A szakértő szerint meg kell akadályozni, hogy a jövőben az Alföld bizonyos területei félsivatagossá váljanak. A Kárpát-medence csapadékeloszlása egyébként már most is csökkenő tendenciát mutat.

A mezőgazdasággal kapcsolatban úgy véli, hogy az emelkedő hőmérséklet miatt nagyobb hangsúlyt kell fektetni az öntözéses gazdálkodásra. Emellett nagyon fontos az esővíztároló rendszerek fejlesztése, valamint a termőtalaj vízmegtartó-képességét növelő új, innovatív technológiák alkalmazása is - tette hozzá a szakember.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Nagyrészt felhőtlen, napos, száraz időre van kilátás, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határszélen kisebb körzetekben időszakosan több lehet a gomolyfelhő, csapadékra azonban ezekből sem kell számítani. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon és Borsodban olykor erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 26 és 32 fok között várható. Késő estére általában 16 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.