Öt hónap után jött rá: evőpálcikák vannak az agyában

Egy vietnámi férfi öt hónapig élt úgy, hogy fogalma sem volt róla: evőpálcikák fúródtak az agyába. Végül az orrviszketés és az orrfolyás hívta fel a figyelmét arra, hogy valami nincs rendben.

Eltört evőpálcikákat műtöttek ki egy férfi agyából egy vietnámi kórház orvosai. Mint kiderült, a tárgyak öt hónappal korábban, egy kocsmai verekedés közben kerültek a páciens orrán át a fejébe, neki azonban mindez fel sem tűnt – számolt be róla az rtl.hu.

evőpálcikák egy férfi orrában és agyában
Eltört evőpálcikákat műtöttek ki egy férfi agyából. Forrás: giaoducthoidai.vn

Orrviszketés miatt fogott gyanút

A verekedés után a 35 éves férfi kórházba került a sérülései miatt, a sürgősségi osztály dolgozói azonban semmi különöset nem vettek észre a beteg orra környékén. A vietnámi sajtóban keringő információk a férfi akkor fordult ismét orvoshoz, amikor erős orrviszketése miatt benyúlt egy csipesszel az orrába, és felfedezte, hogy van ott valami.

A beteg a kórházban már fejfájásra, látászavarra és orrfolyásra is panaszkodott. Egy CT-vizsgálat végül fényt derített az igazságra: a páciens orrában evőpálcikák voltak, amelyek belefúródtak az agyába.

Most már jól van

A beszámolók szerint, miután eltávolították a pálcikákat, az orvosok egy endoszkópos műtéttel hozták helyre az idegen tárgyak okozta sérüléseket. A beteg jelenleg stabil állapotban várja, hogy hazamehessen a kórházból.

A férfi, aki még 12 évig élt, miután átrepült a koponyáján egy vasrúd
Mi történik az emberrel, ha az egész fejét átszúrja egy óriási vasrúd? Természetesen az agysérülés súlyossága és az erős vérzés miatt meghal – gondolhatnánk. Többségében valóban ez a helyzet, viszont több olyan dokumentált eset is fellelhető, amikor valaki túlélt egy ilyen balesetet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +11 °C

Az átvonuló hidegfront felhőzete reggel elhagyja a keleti és déli tájakat is. Mögötte ismét napos idő várható felhőátvonulásokkal. Reggelig helyenként még másutt is, napközben viszont már főként az északkeleti harmadban lehet számítani esőre, záporra, illetve egy-egy zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharos széllökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 10 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!