Ősszel ezért több a baleset

Iskolakezdéskor megnő a közlekedési balesetek veszélye - figyelmeztet Oberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályának vezetője. A szakember szerint a gyerekek körülbelül egy hónap alatt szoknak vissza a vakációból a tanév kötöttségeibe.

A gyerekekkel kapcsolatos baleseti statisztikák sokat javultak az elmúlt három évtizedben: rendszerváltás idején még évente több mint 140 gyermek vesztette életét közlekedési balesetekben, ez az arány napjainkra 4-6 áldozatra csökkent - ismertette Oberling József.

baleset, közlekedési baleset, közúti balesetek, gyerek, sérülés, halálos áldozatok, iskolakezdés, figyelmetlenség
A halálos balesetek többsége vidéken történik, az áldozatok 2 százaléka gyerek. Fotó: 123rf

Sokszor a felnőtt is ott van

Az adatok szerint évente 100-200 gyermek sérül meg közlekedési balesetek során. Az ilyen baleseteknek azonban mindössze 10-15 százalékánál van egyedül a gyerek. Túlnyomó többségüket felnőtt felügyelete alatt, esetleg a felnőtt hibájából éri sérülés - mondta a szakember. Ugyanakkor jelenleg a gyermekekkel kapcsolatos magyar közlekedési statisztikák sokkal kedvezőbbek, mint az unió átlaga.

Miért van annyi közlekedési baleset? A választ itt találja!

Ahogy már korábban megírtunk , a közlekedési balesetek nagyjából 95 százalékban az emberi hiba játszik közre. A legtöbb baleset az érintettek otthonától számított 5 kilométeren belül következik be. A halálos esetek több mint fele vidéki utakon történik, az áldozatok 2 százaléka 15 év alatti gyermek. A magyar utakon átlagosan 46 baleset van naponta.

A rollerezés is veszélyes

Az esetek 43 százalékában egy személyautó utasa az áldozat, 21 százalékuk gyalogos, 8 százalékuk pedig biciklis. De még az elektromos rollerezés is számos veszélyt rejthet magában. Egy korábbi cikkünkben már említettük, hogy az elmúlt kilenc év során csak az Egyesült Államokban körülbelül 32 ezren kerültek kórházba elektromos rollerezés közben történt baleset miatt. A szakértők szerint ennek oka, hogy az elektromos rollerek egyre népszerűbbek, a veszélyekre viszont sokan nem is gondolnak.

A védőöltözetről csak nagyon kevesen gondoskodnak, de még a "tudatos rollerezők" 66 százaléka is elfelejt bukósisakot felvenni. A gyerekeknél a legrosszabb a helyzet, mindössze 19 százalékukra adnak fejvédőt a szüleik - annak ellnére, hogy a sérültek harmada épp a 6 és 12 év közötti korosztályból kerül ki.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: +0 °C

Általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de délnyugaton és az Alpokalján lehetnek felhősebb körzetek. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 12 fok között valószínű. Késő estére -2 és +6 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!