Omikron: Merkely szerint több tízezres esetszámok lesznek

Az omikron variáns nagyon könnyen fertőz, ezért teljes védelmet csak a harmadik oltás adhat - közölte Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora pénteken.

Szputnyik Light vakcinaszállítmány érkezett hazánkba, az NNK szakemberei bevizsgálják.

Elindult az ötödik hullám, amelyet az omikron variáns okoz. Az omikron fertőzőképessége miatt több tízezres esetszámokra lehet számítani, de az oltottaknál jellemzően csak enyhe, felsőlégúti megbetegedés - orrfolyást, torokfájást, fejfájást, egy-két napig lázat - jelentkezik - mondta el Merkely Béla a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Csak hiteles forrásból tájékozódjunk

A rektor arról is beszélt, hogy az oltatlanok esetében nőhet a kórházba kerülők száma, de arányaiban valószínűleg alacsonyabb lesz a súlyos esetek száma, mint a harmadik, negyedik hullámban. Felhívta a figyelmet továbbá arra, hogy a médiában megjelenő hamis hírek jelentősen rontják az oltási aktivitást, így növelik az esetszámokat és a halálozás valószínűségét, ezért csak hiteles forrásból szabad tájékozódni.

Romániában ismét kötelezővé teszik a köztéri maszkviselést , és csak az orvosi maszkok használatát fogadják el.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
máj
Meddig képes meggyógyítani magát a máj? – A szervezet legnagyobb túlélője
koleszterinszint csökkentése
5 gyógyszermentes tipp magas koleszterinre – Egyszerűen lépésekkel is csökkenhetnek az értékek
máriatövis
Mire jó a máriatövis? – Jó hatással lehet a májra, de vannak veszélyei
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +8 °C
Minimum: +1 °C

A látási viszonyok napközben fokozatosan javulnak. Alapvetően sok felhőre, az északkeleti negyedben tartósan borult időre van kilátás, ugyanakkor elsősorban az ország középső, északnyugat-délkeleti tengelye mentén nagyobb szakadozások valószínűek, ezeken a tájakon akár hosszabb időre is kisüthet a nap. Kisebb eső, záporeső továbbra is a nyugati, délnyugati tájakon, valamint az északkeleti országrészben fordulhat elő. A Zemplén környezetében délutántól időnként megélénkülhet az északias irányú szél, másutt jobbára gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 7 és 12 fok között várható, de északkeleten néhol kissé hidegebb is lehet. Késő estére 0 és +5 fok közé hűl le a levegő. Egy tartósan ciklonális, alacsony nyomású helyzet áll fenn, amelyhez gyenge, elnyújtott fronthatás társul.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Evés után kell fogat mosni: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Mennyire ismered a fogápolásról keringő tévhiteket? Tudd meg, mi az igazság, és mi a mítosz a napi fogmosás és szájápolás körül!
kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!