WHO: az omikron nem minősíthető enyhének

A koronavírus jóval fertőzőbb omikron mutációja lehet, hogy kevésbé súlyos tüneteket okoz a globálisan domináns delta variánsnál, mégsem minősíthető enyhének - közölték csütörtökön az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tisztségviselői Genfben.

Az eddigi vizsgálatok azt mutatják, hogy az először Dél-Afrikában novemberben azonosított vírusmutáció kisebb kockázatot jelent a delta variánsnál, legalábbis ami a kórházi kezelések szükségességét illeti - mondta el Janet Diaz, a WHO klinikai kezelésekért felelős vezető tisztségviselője. Hozzátette: úgy tűnik, hogy az omikron kevésbé vezet súlyos lefolyású megbetegedéshez a fiatalabb, illetve az idősebb korosztályokban.

Koronavírus: teljes iskolai osztályok betegedhetnek meg.

Mint arra azonban Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója felhívta a figyelmet a sajtótájékoztatón, az omikron ettől még nem tekinthető "enyhének". Mivel világszerte rekordokat dönt a fertőzöttek száma, most emiatt túlterheltek az egészségügyi ellátórendszerek.

A WHO szerint az omikron nem minősíthető enyhének.
A WHO szerint az omikron nem minősíthető enyhének. Fotó: Getty Images

A WHO főigazgatója ismételten a rendelkezésre álló vakcinák arányosabb globális elosztását sürgette. Mint mondta, a jelenlegi gyártási kapacitásokat figyelembe véve, 109 ország nem fogja tudni teljesíteni a WHO idén júliusra kitűzött célját, vagyis azt, hogy a világ lakosságának 70 százalékát teljes körűen beoltsák.

Ilyet korábban nem tapasztaltak

A főigazgató beszélt arról is, hogy a december 27. és január 2. közötti héten az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma 71 százalékkal, 9,5 millióra gyarapodott. Hangsúlyozta, hogy ilyen mértékű emelkedést korábban nem tapasztaltak. Azon a héten Észak- és Dél-Amerikában megkétszereződött, míg Európában 65 százalékkal lett több az új esetek száma. Az adott időszakban 41 ezer halálesetet is regisztráltak. Mindemellett a hiányos tesztelés miatt a valós számok jóval nagyobbak lehetnek, mutatott rá Tedrosz.

Bruce Aylward, a WHO egyik tanácsadója pedig arról számolt be, hogy 36 országban az átoltottság aránya még a tíz százalékot sem érte el. Hozzáfűzte, hogy világszerte a súlyos tünetekkel kezelt páciensek 80 százaléka nincs beoltva.

Az olasz kormányzat szerdai döntése értelmében a munkavégzés kötelező feltételévé vált a dél-európai országban a COVID-19 elleni védőoltás felvétele az 50 évnél idősebb munkavállalók számára. Az intézkedés célja az omikron variáns megjelenésével fellángoló járvány lassítása és a jövőbeni halálesetek számának csökkentése.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A cukorbetegség jelei a lábon: erre a 6 tünetre kell nagyon figyelni
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
glikémiás index
Magas a vércukrod? Ezt a 7 gyümölcsöt ajánlják az endokrinológusok
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +6 °C

Nyugat felől egyre nagyobb területen növekszik meg a felhőzet, ami északon csak rövidebb ideig tart, illetve vékony fátyolfelhőzet lesz az égen. A déli országrészben vastagabb lesz a felhőtakaró, és napközben északnyugat felől csökken ugyan a felhőzet, de a déli határszélen és a Dél-Alföldön helyenként estig borult marad az ég. A Nyugat- és Dél-Dunántúlon a déli órákig eső is várható. Az északnyugati, északi szél többfelé megélénkül.A hőmérséklet délután 13 és 18, késő este általában 7, 13 fok között várható. Anticiklonális hatással indul a hét, az elmúlt napok változékony légköri viszonyait most átmenetileg nyugodtabb időszak váltja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!