Ő az a férfi, aki túlélt 64 plutóniuminjekciót

A halálos dózis többszörösét kapta, ráadásul a beleegyezése nélkül.

1945 májusában kezdődött Albert Stevens kaliforniai szobafestő hihetetlen balszerencse-sorozata. Először is tévesen gyomorrákot diagnosztizáltak nála, és azt mondták neki, hogy hat hónapja van hátra. Ezzel azonban nem ért véget a megrázkódtatások sora, sőt, még sokkal rosszabbra fordult. Akkoriban az amerikai atombomba kifejlesztését és megépítését célzó Manhattan-terv egyik fontos része volt ugyanis, hogy tudományosan feltárják a sugárzás emberi testre gyakorolt hatását. A cél az volt, hogy megfigyeljék, hogyan bomlik le a szervezetben, illetve halmozódik fel a csontokban a sugárzó anyag. Az első állatkísérleteket 1944-ben végezték el, majd a következő év tavaszán eljött az embereken végzett tesztek ideje is. Stevens szerencsétlenségére a projektben dolgozók akkor szereztek tudomást róla és (nem valódi) halálos diagnózisáról, amikor pácienseket kerestek az első emberkísérletekhezírja az IFL Science.

3,2 millió mellkasröntgennyi sugárdózist kapott

Mivel Stevensről – téves diagnózisa miatt – orvosai már lemondtak, ő lett a kísérlet egyik alanya. A kísérletek során a legmagasabb sugárzási dózist, plutónium-239 és plutónium-238 keverékét kapta injekcióban. Miután egy év múlva nem jelentkezett újabb rákos megbetegedés, orvosai rájöttek, hogy valójában jóindulatú gyomorfekélye volt, ami azt jelenti, hogy egy egyébként egészséges férfinak adták be a legnagyobb sugárdózist, amelyet ember valaha is kapott. A szervezete utólagos becslések szerint a következő 21 évben összesen 64 sugárdózist kapott, ami többszöröse volt a plutónium tankönyvi halálos dózisának, összességében pedig 3,2 millió mellkasröntgen sugárterhelésének felel meg. A férfit nem tájékoztatták arról, mi történik vele, sőt mindvégig azt gondolta, hogy a rákból a kísérleti kezelés gyógyította ki. Csodával határos módon Stevens még 21 évig élt, majd 79 évesen szívbetegségben halt meg. Dr. Joseph Hamilton viszont, aki a kísérletet lefolytatta, 49 éves korában halt meg leukémiában, amelyet valószínűleg a munkája során kapott sugárterhelés okozott.


ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.