Nyakára tekeredett a köldökzsinór, mentők segítettek a kis Zalánon

Mentőautóban hozta világra a napokban gyermekét egy Pest megyei édesanya – a szülés közben ráadásul veszélyes helyzet állt elő.

A múlt héten történt eset során egy 30 év körüli, terhessége 38. hetében járó kismamához riasztották a mentőket – írja szerdai Facebook-bejegyzésében az Országos Mentőszolgálat. A nő sűrű fájásai miatt a mentésirányítás azonnal a helyszínre küldte a legközelebbi esetkocsit és a koraszülöttmentőt is. Amikor aztán a mentőegységek megérkeztek és megvizsgálták a kismamát, úgy döntöttek, közösen elindulnak vele a kórházba.

Néhány perc múlva, immár útközben viszont felgyorsultak az események. A mentő így félreállt, a mentősök pedig felkészültek a szülés levezetésére. Az édesanya néhány perc alatt világra hozta Zalánnak keresztelt kisfiát. Szülés közben a köldökzsinór a gyermek nyaka köré tekeredett, a mentősök viszont rögtön észrevették a veszélyt, és kiszabadították a fiú nyakát. Ezt követően a kicsi már fel tudott sírni.

Az egészséges babát és büszke anyukáját végül stabil állapotban szállíthatták kórházba.

Borítókép: OMSZ

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +11 °C

Az átvonuló hidegfront felhőzete reggel elhagyja a keleti és déli tájakat is. Mögötte ismét napos idő várható felhőátvonulásokkal. Reggelig helyenként még másutt is, napközben viszont már főként az északkeleti harmadban lehet számítani esőre, záporra, illetve egy-egy zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharos széllökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 10 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!