Nem minden állat egészséges, amit megeszünk

Négyből egy állat valamilyen betegséggel küzd, mielőtt a vágóhídra kerül egy német felmérés szerint. A hvg.hu utánajárt, hogy ehető-e például a sertéscomb, ha az állatnak tüdőgyulladása volt.

Első hallásra sokkoló adatokat tett közzé Németországban a Foodwatch fogyasztóvédelmi szervezet. Amint arról például a Welt német lap is beszámolt, a felmérés szerint az asztalunkra jutó állati termékek egynegyede olyan állattól származik, amely valamilyen betegségben szenvedett. Legalábbis a fejlett állategészségügyi rendszert fenntartó Németországban ez a helyzet.

Az adatok jelentős része az állattartás (ezek szerint erősen kritizálható) körülményeire vonatkozik: például minden második (német) sertésnél tartáshibát láttak, tízből négy tojást pedig olyan tyúk tojt, amelynek valamelyik csontja el volt törve.

sertéstelep
Sertéstelep. Az állatorvos dönt, hogy melyik állat húsa fogyasztható

A cikk azt állítja többek között, hogy a teheneknél gyakori a gyulladt tőgy vagy az anyagcsere-betegség. A sertéseknél pedig ízületi betegségeket látott gyakran a Foodwatch, laikus szemmel már itt is közel járunk a húshoz, amit végül megeszünk. Amikor pedig az áll az anyagban, hogy a csirkéknek gyakran petevezeték-gyulladása vagy férgessége van, a sertések pedig áteshetnek egy tüdőgyulladáson, mielőtt levágták őket, akkor már a probléma nem (csak) állattartási, hanem közegészségügyi kérdésnek kezd látszani.

A hvg.hu megkereste a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt (Nébih), és megkérdezte, mekkora esélye van, hogy Magyarországon a hús nem egészséges állatból származik. A Nébih leszögezte, hogy a vágóhidakra csak egészséges állatok szállíthatóak, ezt pedig az szavatolja, hogy a gazdaságoknak állatorvost kell alkalmazniuk, aki az állatok egészségi állapotáért felel. Kisebb gazdaságokban persze nincs állandó állatorvos, így a gazdáknak is kötelességük állatorvost hívni, ha az állományukban betegséget észlelnek.

Minden olyan állat, amely természetes úton pusztult el, emberi étkezésre alkalmatlan. Utánajártunk annak, miért nem tanácsos döghúst fogyasztani és mire kell vigyázni disznóvágáskor. Részletek!

A vágóhidakra szállított állatok kísérő dokumentumainak igazolniuk kell, hogy az állatok egészségesek, vágásra alkalmasak. A vágóhídon minden állatot megvizsgálnak (például lázra, nehezített légzésre, nagyfokú lesoványodásra, sárgaságra utaló jeleket néznek), majd pedig a vágást követően is végeznek egy hatósági húsvizsgálatot .

Ez utóbbi során az állatorvos találhat olyan idült elváltozásokat, amelyek az élőállatok korábbi megbetegedésére utalhatnak, de a gyógyulásuk után már nem okoznak tünetet. Ilyen lehet például a sertéseknél gyakori tüdőgyulladás, amelyre például a mellhártya letapadása, esetleg a tüdőben lévő területek enyhébb vagy súlyosabb elváltozása utalhat. Ezek az idült elváltozások érinthetik a teljes tüdőt vagy csak bizonyos területeket, és adott esetben nem jelentenek veszélyt sem az állatra, sem a környezetére.

Ezekben az esetekben tudása, képzettsége, tapasztalata alapján a hatósági állatorvos felelőssége annak eldöntése, hogy az állati test többi része biztonsággal fogyasztható-e, illetve minősége is kifogástalan.

Azaz, ha az állat a vágáskor beteg volt, akkor bizonyosan nem kerülhet forgalomba, de ha például korábban volt egy tüdőgyulladása, és az állatorvos úgy döntött, hogy ennek ellenére is alkalmas fogyasztásra, akkor igen.

Forrás: hvg.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás a déli órákig még a déli megyékben is, majd egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Délután az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 9 és 12 fok között alakul, de a keleti és déli naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb, az északnyugati, nyugati vidékeken pedig alacsonyabb értéket is mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra