Nem került börtönbe a mentősöket verő részeg

Gyorsított eljárásban állították bíróság elé, és ítélték egy év felfüggesztett börtönbüntetésre azt a férfit, aki még szeptemberben bántalmazott két neki segítséget nyújtó mentőst Pest megyében.

Esetkocsi, rohamkocsi, M.I.C.U. - kit küldenek, ha a mentőket hívjuk? Részletek itt.

A férfihez szeptember 17-én hívtak mentőt, miután annyi alkoholt fogyasztott egy turai büfé előtt, hogy részegen többször is elesett, és megsérült a fején - olvasható az ugyeszseg.hu közleményében. Az Országos Mentőszolgálat helyszínre kiérkező két mentőápolója előbb megvizsgálta a sérültet, majd közölték vele, hogy beviszik a hatvani kórházba. Az egyik ápoló egy ülésbe ültette a részeg férfit a mentőautóban, becsatolta a biztonsági övét, majd leült vele szemben. Miután elindultak, a férfi kikapcsolta az övét, rátámadt a mentőápolóra, akit előbb ököllel megütött, majd többször hasba is rúgta.

A mentősök segíteni próbáltak a részeg férfin, aki aztán rájuk támadt
A mentősök segíteni próbáltak a részeg férfin, aki aztán rájuk támadt. Fotó: OMSZ

Az autót vezető másik ápoló ekkor azonnal értesítette a rendőröket, hogy aztán gyorsan társa segítségére siessen. Végül a biztonsági övvel tudta lefogni a folyamatosan szitkozódó és őrjöngő férfit, és egészen a rendőrök kiérkezéséig így is tartotta. Dulakodás közben a támadó az ő ujját is megcsavarta. A rendőri egység végül őrizetbe vette az ittas pácienst. A két mentőápoló könnyű sérülésekkel megúszta a támadást.

A Gödöllői Járási Ügyészség gyorsított eljárásban, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt állította bíróság elé a férfit. A Gödöllői Járásbíróság szeptember 30-án egy év börtönbüntetésre ítéltet a vádlottat, ugyanakkor a büntetését végrehajtását két év próbaidőre felfüggesztette.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

A párásság valamint a ködfoltok feloszlását követően derült vagy fátyolfelhős, napos, száraz időben lesz részünk. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!