Ne dőlj be, ha az MNB nevében hívnak fel csalók

Ismét a Magyar Nemzeti Bank (MNB) telefonszámait másolva próbálják átverni csalók a gyanútlan kiszemelteket: egy-egy bank állítólagos problémájára hivatkozva ígérnek jegybanki segítséget, valójában azonban a beszélgetés során az ügyfelek bizalmas banki adatait, pénzét akarják megszerezni.

A csalók több esetben a jegybank központi, ügyfélszolgálati, illetve az emlékpénzeket forgalmazó lakossági pénztári telefonszámait másolják le időlegesen. Így úgy tűnhet, mintha a hívás az MNB-től érkezne. Idén immár 61 esetben érkezett az ügyfelektől jelzés arról, hogy a jegybank nevével visszaélve (telefonos másolással vagy anélkül) akarták őket megtéveszteni – olvasható a jegybank keddi közleményében.

okostelefon, középkorú női kéz
A jegybank telefonszámait másolva utaznak gyanútlan áldozatokra csalók. Fotó: Getty Images

A telefonos bűnözők meséje szerint más csalók támadták meg az ügyfél valamelyik kereskedelmi banknál vezetett számláját és pénzeket utalnak el arról. Ezért sürgős segítséget, például azonnali másik bankszámlára való utalást, "vírusirtó" program – valójában további adatok megszerzésére vagy a számítógép irányításának átvételére alkalmas kémprogram – telepítését ajánlják, mert állításuk szerint az MNB nevében közreműködnek a banki utalásokban. Ha a hívott fél nem adja meg az általuk kért bizalmas banki adatait, a csalók a bankszámla befagyasztásával fenyegetőzhetnek.

Az MNB mindennek kapcsán hangsúlyozta, hogy nem végez közvetlenül lakossági vagy vállalati ügyfelek számára kereskedelmi banki elszámolási, illetve ehhez kapcsolódó adminisztrációs tevékenységet, így nem kezdeményez kereskedelmi banki átutalással kapcsolatos telefonhívásokat sem. Sem az MNB, sem a kereskedelmi bankok nem kérik el soha az ügyfelektől telefonon vagy elektronikus úton azok bizalmas, valamely kereskedelmi banki rendszerbe történő belépésre szolgáló azonosítóit. Ilyen telefonhívásnál így érdemes pontosító kérdéseket feltenni, és a legkisebb gyanú esetén is megszakítani a kapcsolatot, majd a jól ismert, az adott bank honlapján is feltüntetett banki ügyfélszolgálati telefonszámon érdeklődni.

A közelmúltban több, a közösségi médiában hirdető eladót is ugyanazzal a trükkel vertek át csalók. Mutatjuk, mire hívja fel ezzel kapcsolatban a figyelmet a rendőrség.

Célszerű az ilyen csalárd telefonhívásokat jelezni az MNB ügyfélszolgálatának és a rendőrségnek, akár magánszemélyeket, akár gazdasági társaságokat érintenek. Ha az MNB károsultakról szerez tudomást, minden esetben maga is büntetőfeljelentést tesz a nyomozó hatóságnál.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
D-vitamin
Sokan rosszkor szedik a D-vitamint – ez az ideális időpont a szakértők szerint
testszag
6 szag, amellyel a test jelzi a betegséget – Ha ezt érzed, irány az orvos!
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Nyugat felől tovább növekszik, terjeszkedik a felhőzet, ezt követően éjszaka változóan felhős idő várható, az ország egyes részein - főképp a Dunától keletre - előfordulhat kisebb eső, zápor, zivatar. A délies szelet élénk lökések kísérhetik.Késő estére általában 20 és 25 fok közé hűl le a levegő.Hajnalra 12 és 21 fok közé csökken a hőmérséklet. Ma melegfronti hatásra számíthatunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik szervünk szűr meg naponta 180 liternyi folyadékot? Teszteld, mennyit tudsz az emberi testről! Minden szervünk nélkülözhetetlen szerepet játszik szervezetünk működésében, mégis számos meglepő érdekességet kevesen ismernek velük kapcsolatban.
kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!