Minden nyolcadik ember a légszennyezettség miatt hal meg

Évente közel hétmillióan halnak meg világszerte a légszennyezettséggel összefüggő betegségek következtében - áll az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének, a WHO-nak a jelentésében. Ez közel duplája a korábban becsültnek.

"A WHO közegészségügyért és környezetért felelős részlegének igazgatója. "Talán nincs is még egy ilyen környezeti tényező, ami ilyen hatással lenne az egészségünkre. Az összegyűjtött adatok alapján kijelenthetjük, hogy sokkal többet kell tennünk a levegő tisztaságának megőrzéséért."

Azt korábban is tudtuk, hogy a stroke ) is gyakoribbá válnak a szennyezett levegőjű környezetben.

Minden nyolcadik ember a légszennyezettség miatt hal meg (Fotó: Europress)

"A szennyezett levegő gyakran összefügg egyéb, környezetet károsító tevékenységekkel, például az elavult szemétfeldolgozási technológiákkal . Az egészségesebb megoldások hosszú távon gazdaságilag is kifizetődőbbek. A WHO feladata, hogy a kutatási eredményeket elemezve olyan ajánlásokat tegyen, melyeket a világ minden állama követni tud és ezzel életeket menthet meg" - tette hozzá dr. Carlos Dora, a WHO koordinátora.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra