Minden 5. magyar 65 év feletti

Amióta Magyarországot elérte koronavírus-járvány, egyre többször figyelmeztetik a 65 év feletti lakókat, hogy lehetőség szerint maradjanak otthon. Ez azért is különösen fontos, mert az országban körülbelül minden 5. ember 65 évnél idősebb.

Koronavírus: a legveszélyeztetettebb csoportok - kattintson a részletekért!

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint, ahogy modern társadalmakban általában, úgy Magyarországon is sok az idős ember. Az országban mintegy 1,9 millió 65 évnél idősebb él - ismertette Kovács Marcell, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) főosztályvezetője.

idősek, veszélyeztetettek, 65 év felett, Magaszrország
Magyarországon csaknem 2 millió 65 feletti ember él. Fotó: Getty Images

Ezekben a megyékben van a legtöbb idős

Budapesten különösen magas az idősek aránya, de hasonló a helyzet Nógrád, Békés és Baranya megyében, illetve a Balaton körül is. Azonban a magyar társadalom ebből a szempontból nem számít kiugrónak - az idősek arányát tekintve még így is az európai átlag alatt van.

Bizonyos országokban - például Görögországban, Olaszországban, Németországban és Portugáliában - a lakosság több mint 20 százaléka 65 év feletti. feletti ez az arány. Ugyanakkor ezekben az országokban az is jellemző, hogy az idősek magasabb életkort élnek meg, mint Magyarországon.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +20 °C
Minimum: +5 °C

Északnyugat felől határozottan csökken a felhőzet, de főként keleten még hajnalban is lehetnek felhős körzetek, emellett ott foltokban köd, valamint rétegfelhőzet is képződhet. Az éjszaka második felére zömmel megszűnik a csapadék, de a keleti megyékben néhol kisebb eső, zápor még előfordulhat akkor is. Az északnyugati szelet a Dunántúlon élénk, hajnalban erős lökések kísérhetik.Kora reggelre általában 5 és 11 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a már kevésbé felhős északi völgyekben ennél hidegebb lesz. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!