Amikor csipogni kezd a légzésfigyelő, az azt jelzi, hogy nem érzékeli a baba légzését – ez pedig nagy riadalmat vált ki a szülőkből. Nem volt ez másként annál a párnál sem, amely az Országos Mentőszolgálat segítségét kérte a napokban. „A tapasztalt mentésirányító négy mentőegységet, köztük a koraszülött rohamkocsit is riasztotta, akik pillanatokon belül a helyszínre értek. Kiderült, hogy az akkor már izgatottan nézelődő kisbabánál nem történt légzésleállás, csupán a műszer adott hibás jelzést” – olvasható a történet a mentőszolgálat közösségi oldalán. Mint írták, a háromhetes csecsemőt a biztonság kedvéért bevitték a kórházba megfigyelésre, de nem sokkal később hazaengedték a családjával.
A készülék jelzése nem minden esetben utal egyértelműen arra, hogy leállt a baba légzése. A poszt alatt számos kommentelő megjegyezte, hogy egyáltalán nem mindegy, hova és hogyan helyezzük el a légzésfigyelőt, hiszen több követelménynek is meg kell felelni ahhoz, hogy biztosan csak akkor jelezzen, amikor baj van – megelőzve a felesleges pánikolást. Sokan pedig arra is felhívták a figyelmet, hogy a terhesgondozásnak és a szülés utáni kórházi tartózkodásnak sajnos nem alapvető része a csecsemő-újraélesztés megtanítása – pedig egy-egy ilyen oktatás nagyon hasznos lenne minden szülőnek, akárhányadik gyermekét is várja.
Az alábbiakban bemutatjuk, hogyan győződhetünk meg arról, hogy nem csak tévesen riasztott-e a légzésfigyelő. Emellett lépésről lépésre az újraélesztés menetét is, hogy biztosan tudjuk, mit kell tennünk, amikor tényleg leáll a baba légzése.
Lehet, hogy csak téves riasztás?
„A jól beállított légzésfigyelő monitor nagy segítséget nyújt a légzésleállás azonnali észleléséhez, ezért a veszélyeztetett csecsemők esetén használata egyértelműen javasolt, de egészséges babáknál is indokolt lehet” – olvasható a Babamentő Program oldalán megjelent összefoglalóban. Mint írták, a készülék a baba mozgását – ezzel együtt a légzését is – monitorozza folyamatosan, és akkor jelez, ha 20 másodpercen át mozdulatlanságot érzékel. Csakhogy a riasztás – ahogy a fenti történet is mutatta – akár téves is lehet. Okozhatja technikai probléma, például az, hogy rosszul állítottuk be az eszköz érzékenységét, esetleg az elemes műszer már merülőben van. De gyakori a „vaklárma” akkor is, ha a baba legurul az érzékelő területéről.
Azt, hogy a riasztás téves-e, könnyen kideríthetjük gyermekünk megfigyelésével. Ha a babaszobába berohanva ébren találjuk a kicsit, akkor nincs is kétség: a készülék tévedett. Ám ha a baba fekvő helyzetben van, bizonyosodjuk meg róla, hogy lélegzik-e – ellenőrizzük például, hogy álmában tesz-e apró mozdulatokat, ütemesen emelkedik és süllyed-e a mellkasa, illetve érezzük-e a kiáramló levegőt, ha orra/szája elé tartjuk a kézfejünket. Amennyiben a néhány másodperces ellenőrzés alapján úgy véljük, hogy gyermekünk nem lélegzik, akkor „az akut életveszély elhárítását azonnal el kell kezdeni” – figyelmeztet a Babamentő Program leírása.
Újraélesztés lépésről lépésre
Kövessük az alábbi lépéseket:
- Ingerlés (dörzsölés, csipkedés) – Próbálkozzunk erősebb bőringerek alkalmazásával. A test vagy a talpak simítása, dörzsölése már önmagában elegendő lehet ahhoz, hogy a légzőközpont „észhez térjen”, tehát a légzés újból beinduljon. A baba rázása, ütögetése, fejjel lefelé lógatása azonban szigorúan tilos!
- Segítségkérés – Amennyiben az ingerlés nem volt elegendő, mielőbb hívjunk segítséget. Ha rajtunk kívül más is van a helyszínen – például egy másik családtag –, akkor őt kérjük meg, hogy azonnal hívja a mentőket, hogy a szakszerű segítség minél előbb megérkezzen. Ám ha egyedül vagyunk a nem lélegző gyermekkel, akkor azonnal kezdjük meg az újraélesztést, hogy a telefonálással kezdetben ne veszítsünk értékes időt.
- Azonnali cselekvés – A csecsemőt vegyük ki a kiságyból, és fektessük egy vízszintes, kemény felületre, például a padlóra vagy a pelenkázóasztalra. Gyorsan vetkőztessük le annyira, hogy szabaddá tehessük a mellkasát.
- Légutak szabaddá tétele – Nézzünk bele a baba szájába. Elképzelhető ugyanis, hogy hányadék vagy idegen test akadályozza a légzést. (Ha valóban így van, töröljük ki a száját, illetve távolítsuk el a légutat elzáró tárgyat.) Fontos emellett, hogy nyitottá, átjárhatóvá tegyük a légutakat – ehhez fordítsuk egyenes állásba a gyermek fejét, és enyhén emeljük meg az állát.
- Légzésvizsgálat – Ha már szabad a légút, hajoljunk a baba arca fölé, és figyeljük, látjuk-e, érezzük-e a légzés jeleit. Erre az ellenőrzésre viszont 10 másodpercnél többet ne szánjunk.
- Lélegeztetés – Saját légzés híján mesterséges lélegeztetéssel kell oxigént juttatni a csecsemő tüdejébe. Ezt otthon úgy tudjuk megtenni, hogy veszünk egy nagy levegőt, majd a szánkkal körbefogjuk a baba orrát és száját (egyszerre!), és befújjuk a levegőt – 1 másodperc hosszan, nem túl erősen. Fontos, hogy lássuk, hogy a kicsi mellkasa a befújás alatt megemelkedik. Mindeközben tartsuk stabilan a fejet, továbbra is enyhén megemelve az állat. Kezdetben 5 ilyen befújást végezzünk.
- Életjelek keresése – Mivel az 5 befújásos lélegeztetéssel átmenetileg enyhítettük a csecsemő oxigénhiányát, ismét jut időnk egy gyors – maximum 10 másodperces – ellenőrzésre, életjel keresésére. Biztató jel lehet például a köhögés, a csuklás, a sírás, a szemnyitás, a törzs vagy a végtagok megmozdulása, illetve a légzőmozgások megindulása.
- Mellkaskompresszió – Ha nem tapasztalunk életjelet, és a baba továbbra is mozdulatlanul fekszik, akkor a szívműködés valószínűleg leállt, annak pótlását tehát meg kell kezdenünk mellkaskompresszió – vagy ismertebb nevén szívmasszázs – formájában. A ritmusos – 100-120/perc gyorsaságú – nyomásokat a szegycsontnál, egyik kezünk két ujjával (mutató- és középső ujjunkkal) kell végezni, a csecsemő mellkasát nagyjából 3-4 centiméter mélységben kell benyomni. 30 kompressziót végezzünk egymás után
- Két befújás, majd a mellkasnyomás folytatása – A 30 mellkaskompresszió után ismét befújásra van szükség, ezúttal viszont csak kétszer kell az elvégezni. Ezt követően felváltva folytassuk a kompressziókat és a befújásokat.
- 1 perc után segélyhívás – A fenti lépéseket egy percig kell végeznünk, majd – ha ez nem hozza meg a kívánt eredményt – tárcsázzuk a 112-őt. Mondjuk el, hogy nem lélegző csecsemő újraélesztéséhez kérünk segítséget, és a kihangosított telefonon keresztül, a diszpécser utasításai alapján folytassuk a lélegeztetést és a mellkaskompressziókat, amíg az életmentők ki nem érnek a helyszínre.
„A mentőszolgálat szakembereinek a nagyobb rutin mellett számos eszköz áll rendelkezésre, amivel az újraélesztés hatékonyságát, végkimenetelét nagy eséllyel javítani tudják. Minél előbb megérkezik a szaksegítség, annál nagyobb az esély arra, hogy a szülők, laikusok által megkezdett újraélesztés sikeres lesz” – hangsúlyozzák a Babamentő Program útmutatójában. A folyamat lépéseiről egyébként egy oktatóvideót is készítettek, amelyet itt lehet megnézni.
Fontos továbbá, hogy ha a baba az újraélesztés során életjeleket mutat, akkor ugyan megnyugodhatunk – hiszen sikerül elhárítanunk az életveszélyt –, de a szakszerű kivizsgálásra ebben az esetben is szükség van. A csecsemővel tehát mielőbb menjünk be a kórházba, hogy fény derülhessen a légzésleállás okára, és megbizonyosodhassunk arról, hogy az eset nem okozott maradandó károsodást.
