7 életmód tipp, hogy ne fulladj bele a mikroműanyagba

Mi magunk is sokat tehetünk azért, hogy minél kevésbé legyünk kitéve a műanyagszennyezésnek.

Mint tudjuk, a mikroműanyagok lassacskán ellepik a földet, de az emberi szervezetben is kimutatták a spermiumoktól a véráramon át a méhlepényig, sőt már az agyunkba is beférkőztek. A Új-Mexikói Egyetem kutatói szerint az emberi agyban felhalmozódó műanyagrészecskék száma az elmúlt nyolc évben 50 százalékkal nőtt. Ez azért is riasztó, mert a műanyaggyártás során hozzáadott vegyi anyagokat eddig olyan állapotokkal hozták összefüggésbe, mint az endokrin rendszer megzavarása, a szívbetegségek és a demencia. Vannak azonban módszerek, amikkel a saját környezetedben csökkentheted a műanyagszennyezést. A Health gyűjtéséből válogattunk.

mikroműanyag, műanyagszennyezés, műanyag, plasztik
A mikroműanyagok lassanként mindenütt felbukkannak. Fotó: Getty Images

A Földön található összes műanyag fele az elmúlt 25 évben keletkezett. Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség szerint a következő 25 évben az általunk előállított műanyag mennyisége várhatóan megduplázódik.

Amit te tehetsz

  1. Ne használj műanyagot az ételkészítés során! Műanyag vágódeszka, merőkanál és kopott serpenyők helyett válassz inkább öntöttvas, fém vagy kerámia edényeket és fa, szilikon vagy fém eszközöket!
  2. Búcsúzz el a műanyag ételtároló dobozoktól, azt pedig különösen kerüld, hogy ezekben ételt melegíts! Használj inkább üveg- vagy fémtárolókat!
  3. Vegyél olyan élelmiszereket, amelyek nincsenek becsomagolva! Ezek ráadásul azért is egészségesebbek, mert szinte biztosan nem ultrafeldolgozott termékek.
  4. Próbáld ki a bambusz fogkefét! Egy 2024-es indiai kutatók által készített tanulmány szerint mind a műanyag fogkefék, mind a műanyag fogselyem mikroműanyagokat bocsát ki magából.
  5. Használj üveg vagy fém kulacsot! A palackozott víz a mikroműanyag-expozíció egyik fő okozója: egy 2024-ben közzétett tanulmány becslése szerint egy ember több mint 200 000 nanoplasztikus részecskét fogyaszthat el egyetlen palackozott vízzel. Ugyanez a helyzet a műanyag kulacsokkal is.
  6. Használj vízszűrőt! Válaszd a lehető legkisebb pórusméretű szűrőt, ez ugyanis még a mikroműanyagokat is eltávolítja a vízből.
  7. Nem mindegy, mit veszel fel: a poliészter, a nejlon, az akril és a spandex (gyakran sportruházat, fürdőruha alapanyaga) mind műanyag alapú anyagok. Ezek a műanyagok valószínűleg nem szivárognak be a bőrödön keresztül a testedbe, de mosás közben a vízrendszerbe kerülhetnek. Válassz tehát természetes alapanyagú ruhát, tökéletes választás például a pamut.








ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Hazánk nyugati felén nagyrészt fátyolfelhős időre számíthatunk, de átmenetileg megvastagodhat a felhőzet. Keleten továbbra is erősen felhős vagy borult marad az ég, helyenként kisebb eső, záporeső is előfordulhat. A légmozgás gyenge vagy méréskelt lesz.Késő estére nagyrészt 5 és 13 fok közé hűl le a levegő, de a kevésbé felhős, hidegre hajlamos helyeken ennél már hűvösebb is lehet.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 10 fok között várható, de a kevésbé felhős fagyzugokban 0 fok köré hűlhet a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?