A méhlepényben is lehet ebből a szennyezőanyagból

Már akár a magzatok szervezetében is ott lehetnek a mikroműanyagok, hiszen az anyák méhlepényében bizonyítottan megtalálhatók ezek az apró részecskék.

Már a méhlepényből is kimutatnak mindenféle mikroműanyagokat – hívta fel a figyelmet közelmúltbeli Facebook-posztjában a Rizikometer. Az élelmiszeripari trendekkel és kockázatfigyeléssel foglalkozó csapat a Új-Mexikói Egyetem kutatóinak friss tanulmányára hivatkozva azt írta, hogy a 62 megvizsgált méhlepényminta mindegyikében igazolták a műanyagrészecskék jelenlétét.

várandós nő orvosával beszél
Az anyák méhlepényében bizonyítottan megtalálhatók ezek az apró részecskék. Fotó: Getty Images

Már szinte mindenhol ott van a mikroműanyag

Egyre több kutatás bizonyítja a mikroműanyagok elterjedtségét, valamint ennek potenciális veszélyeire is egyre több tanulmány világított rá. „A parányi részecskéket kimutatták már különféle fogyasztási cikkekben (pl. palackozott vízben), valamint állati és növényi eredetű élelmiszerekben is” – mutatott rá a Rizikometer.

A polietilén a leggyakoribb

Az új kutatás nemcsak azt bizonyította, hogy minden egyes méhlepényben jelen van kisebb-nagyobb mennyiségben a mikroműanyag, hanem azt is, hogy a vizsgált szövetekben a műanyag zacskók és palackok gyártásához gyakran használt polietilénből van a legtöbb (54%). Ezt követte a polivinil-klorid (PVC) és a nejlon (kb. 10-10%).

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Hazánk nyugati felén nagyrészt fátyolfelhős időre számíthatunk, de átmenetileg megvastagodhat a felhőzet. Keleten továbbra is erősen felhős vagy borult marad az ég, helyenként kisebb eső, záporeső is előfordulhat. A légmozgás gyenge vagy méréskelt lesz.Késő estére nagyrészt 5 és 13 fok közé hűl le a levegő, de a kevésbé felhős, hidegre hajlamos helyeken ennél már hűvösebb is lehet.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 10 fok között várható, de a kevésbé felhős fagyzugokban 0 fok köré hűlhet a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?