Betegségeket és korai halált okoznak ezek a mindennapi eszközök – jobb lenne teljesen megválni tőlük

„A műanyagok a gyermekkortól az időskorig betegségeket és korai halálozást idéznek elő, ezzel évi 1500 milliárd dollárt meghaladó gazdasági veszteséget okoznak” – figyelmeztettek szakértők.

„Súlyos, növekvő és alulbecsült veszélyt” jelentenek az egészségre a műanyag hulladékok – figyelmeztettek egy, a The Lancet című tudományos folyóiratban megjelent friss  jelentés szerzői. Így már ezen információk tudatában kezdődhetnek meg Genfben a tárgyalások a műanyag hulladékok kezelésére vonatkozó, első kötelező érvényű ENSZ-egyezménytervezetről.

fiatal nő visszaváltó automatába tesz egy petpalackot
A műanyagoknak csupán a kevesebb mint 10 százalékét hasznosítják újra. Fotó: Getty Images

Veszélyes műanyagok

Philip Landrigan, az egyesült államokbeli Boston College egyik orvosa és kutatója szerint a sérülékenyebbeket – elsősorban a gyermekeket – sújtja leginkább a műanyag hulladékok okozta szennyezés. Fontos lenne tehát mielőbb kidolgozni egy olyan nemzetközi együttműködési módot, amely jelentős és hatékony megoldást jelenthet erre a válságra.

A tudósok mindenekelőtt az 5 milliméternél kisebb műanyagdarabkáktól, úgynevezett mikroműanyagoktól féltik az emberiséget, amelyek mindenütt jelen vannak a természetben, így az emberi testben is. Egyelőre még nem teljesen ismert, ezek milyen hatásokat gyakorolnak a szervezetünkre, a kutatók mindenesetre már rég megkongatták a vészharangot ezzel kapcsolatban.

Nagyobb is lehet a baj, ha nem lépünk

A világban évente előállított műanyag mennyisége az 1950-es 2 millió tonnáról 2022-re már 475 millió tonnára nőtt a jelentés szerint. A Gazdasági és Fejlesztési Együttműködési Szervezet (OECD) pedig arra számít, hogy a világ műanyagfogyasztása 2060-ig megháromszorozódhat, hacsak nem változtatunk valamit gyorsan. A műanyagoknak ráadásul csupán a kevesebb mint 10 százalékét hasznosítják újra.

Forrás: MTI

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Lassan tovább csökken a felhőzet, így az ország nyugati, délnyugati harmada kivételével már döntően napos, gyengén felhős idő várható. Csapadék nem valószínű. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, északkeleten néhol erős lökések is.A csúcshőmérséklet 8 és 13 fok között alakul.Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!