Mérgező növények a kertben

Magyarországon évente körülbelül 250 mérgezés történik növények miatt, amelyek túlnyomó többségben 1-4 éves gyerekeket érintenek. Ők kiemelten veszélyeztetettek, hiszen nagyon kíváncsiak, és ebben a korban hajlamosak mindent a szájukba venni. Családosoknak így érdemes megvizsgálni a környék flóráját.

Ha kisgyerek is van a családban, tanácsos a kerti és szobanövényeket alaposan megvizsgálni, és megszabadulni a problémás fajtáktól. Amennyiben a növényt mégsem tudjuk, vagy akarjuk eltávolítani, az elérhető magasságban található bogyókat szedjük le, vagy a növényt ideiglenesen kerítsük el. Ha gyermekünk valamilyen növényi részt, termést fogyasztott, vegyük ki a szájából a maradványokat, mossuk ki a száját, mossuk le a bőrét (arcán, kezén) az esetleges irritáló hatás miatt. Próbáljuk kideríteni, hogy mikor és mennyit fogyaszthatott. A mérgező hatására vonatkozóan hívjuk a Mérgezés SOS-t, ahol a mérgezés súlyosságára, s a további teendőkre vonatkozóan tanácsot kaphatunk - írja közleményében az Országos Közegészségügyi Központ .

Bizonyos növények egyik része veszélytelen, sőt ehető (burgonya, rebarbara, fekete áfonya), másik része viszont mérgező. Egyes vadon termő (medvetalp, kutyatejfélék) vagy dísznövények tördelése, morzsolgatása igen súlyos bőrelváltozásokat okozhat, tehát nemcsak az orális mérgezésnek lehet jelentősége. Nem biztos, hogy két ugyanolyan növény ugyanolyan mértékben mérgező, toxikus anyagai ugyanis nem egyenletesen találhatóak meg, hanem változó mennyiségben termelődnek.

Ha mérgezést okozó dózissal vehetett magához a gyermek, a méreganyag megkötésére aktív szenet adhatunk, tejet viszont nem tanácsos ráinni: a tejfehérje a toxikus anyagok kioldódásának és/vagy felszívódásának elősegítésével előre nem látható módon erősítheti a méreghatást. Gyermekek esetén nem jó ötlet hánytatni, mert ez is járhat különféle komplikációkkal. Kórházi ellátásban többnyire gyomormosás az elsődlegesen alkalmazott eljárás, ezt követően tüneti kezelés.

Mérgező szobanövények

Szobanövények közül a filodendron, Dieffenbachia, Zamioculcas, fikusz, kroton, leander és az angyaltrombita levelének, virágjának fogyasztása fordul elő gyakran. Utóbbi kettő veszélyesebbnek számít. A filodendron, Diffenbachia és Zamioculcas kalcium-oxalátból álló tűket és egyéb szövetizgató fehérjéket tartalmaz, amik nyálkahártya- és bőrirritációt okoznak. A növények levelének rágcsálása bizsergést, fájdalmat, duzzadást válthat ki a szájban, ami kezelés nélküli is elmúlik, de hideg folyadék, fájdalom-csillapítók segíthetnek. Nagy mennyiség fogyasztása, mely kórházi ellátást igényelhet, ritkán fordul elő. A kroton (Codiaeum variegatum) és a fikusz (Ficus sp.) tejnedve bőrirritáló hatású, melyet bőrre kerülés esetén bő vízzel le kell mosni. Lenyelve hányást, hasmenést okozhatnak.

A leander gyönyörű, de mérgező dísznövény

A leander gyönyörű, de mérgező dísznövény

A leander (Nerium oleander) és az angyaltrombita (Brugmansia sp.) többnyire szabadban tartott cserepes növény, júliustól szeptemberig virágzik. Mérgezést a levél, virág vagy mag elfogyasztása okozhat. A leander hányást, hasmenést, verejtékezést, görcsöket, szívritmuszavart okozhat, az angyaltrombita fogyasztása (a csattanó maszlaghoz hasonlóan) izgatottságot, szomjúságot, szapora légzést, hallucinációt válthat ki.

Veszélyes kerti növények

A tiszafa (Taxus baccata) minden része rendkívül mérgező, kivéve piros, húsos magköpenyét. Gyermekeknél egy magokat is tartalmazó összerágott "bogyó" végzetes lehet, és azonnali orvosi ellátást igényel. A tünetek gyakran a bevételtől számított 12 óra múlva jelentkeznek, s előfordul, hogy hányás, hasfájás megjelenése nélkül, hirtelen jelentkeznek a súlyos szívtünetek.

A májusi gyöngyvirág (Convallaria majalis) minden része mérgező, gyerekek számára különösen a növény virága és ősszel megjelenő piros bogyója lehet vonzó. Szintén szívre ható méreganyagot tartalmaz.

A borostyán (Hedera helix), bogyójának fogyasztása gyomor és bélpanaszokat, sápadtságot, skarlátszerű kiütést, súlyos esetben görcsöket vált ki.

A csattanó maszlag (Datura stramonium) és az amerikai alkörmös (Phytolacca americana) látványos gyomnövények. A maszlag az angyaltrombitához hasonló tüneteket okoz, az alkörmös tartós hányást, hasmenést, csalánkiütést, görcsöket, szívritmuszavart. Kisgyermekek esetében már néhány bogyójának elfogyasztása is igen veszélyes lehet.

A ricinust (Ricinus communis) dísznövényként ültetik, melynek babra emlékeztető magja rendkívül mérgező. Kisgyermeknél 1-3 mag elfogyasztása életveszélyes. A mérgezés tünetei, mint hideg verejtékezés, véres hányás, vizes hasmenés, bélgörcsök, néha csak napok múlva jelentkeznek, vese és májkárosító hatásra is lehet számítani.

A fagyallal (Ligustrum vulgare) és a csíkos kecskerágóval (Euonymus europeus) parkban, erdőben sétálva találkozhatunk. Főként a bogyók és a levelek okoznak gyerekeknél súlyos mérgezést. A fehér fagyöngy (Viscum album) levele, hajtása és ragacsos álbogyói is mérgezőek, a növény hasi fájdalmat, hasmenést okozhat, a szívműködésre és a légzésre van hatással.

A magyal (Ilex aquifolium) bogyóinak fogyasztása súlyos gyomor és bélhurutot okoz, szívritmuszavar és vesekárosodás is előfordulhat.

A farkaskutyatejben (Euphorbia cyparissias) található igen keserű ízű, fehér tejnedv mérgező, külsőleg bőr és nyálkahártya-gyulladást, szembe kerülve kötőhártya-gyulladást, lenyelve gyomor és bélpanaszokat, görcsöt, szédülést, ájulást okozhat. A tejnedv keserű íze miatt a súlyos mérgezés viszonylag ritka.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, az ország északkeleti harmadán viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, a hegyekben viszont már ekkor havazhat. Napközben, kiemelten a déli óráktól viszont nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás válthatja fel, ugyanakkor estig síkvidéken legfeljebb nyugaton alakulhat ki vékony hólepel. A Soproni-hegységben, a Kőszegi-hegységben, illetve a Bakony, Mecsek magasabb részein viszont vastagabb hótakaró is összejöhet. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, északkeleten gyakran erős lökések kísérik.A csúcshőmérséklet 2 és 8 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig melegebb az idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban áll be a maximum. Ma este érkezik egy mediterrán ciklon ami a karácsonyi időjárást is meghatározza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!