Mérgező fémek

Minden napunk szinte minden órájában találkozhatunk fémekkel, fémből készült tárgyakkal. Sajnos, kevesen tudják milyen súlyos betegségeket okozhatnak. Nézzen csak körül a lakásában és készítse el mérgezési térképét!

Veszélyes lázmérők

A higany széles körben használt fém az egészségügyben. Hőmérők (ezeket ma már lecserélhetjük alkoholos vagy digitális lázmérőre), amalgámtömések, hashajtók, fertőtlenítők készülnek belőle, de az elektromos berendezések kapcsolóiban, reléiben is nagyobb mennyiségben fordulhat elő. Számos tengeri élőlény jelentős mennyiségű higanyt halmoz fel szervezetében. Az ólomhoz hasonlóan a tápcsatorna, a légutak és a bőr lehet a méregkapu. A higanymérgezés felismerése nehéz, pedig már kis mennyiségben is idegrendszeri károsodást okoz. Az eleinte jelentkező fémes szájíz, bélpanaszok, véres hányás és széklet, a későbbiekben akár halált is okozhat.

Ne nyúlj az ólomkatonához!

Az ólom a gépjármű akkumulátorok és bizonyos elemek mellett a hagyományos monitorokban, valamint számtalan festékben színezőanyagként fordul elő. További veszélyforrást jelent a konzervdobozokból kioldódó, illetve a gépkocsik kipufogógázaiból kikerülő, majd termesztett növényekre lerakódó nehézfém. Ez már kis mennyiségben is okozhat mérgezési tüneteket. Az ólom és vegyületei a tápcsatorna mellett a légutakon és a bőrön át is felszívódhatnak. Kis mennyiségben súlyos idegméreg, hátráltatja a gyermekek szellemi fejlődését, károsítja a vesét és az ivarszerveket, valamint a keringési rendszert. Az ólommérgezés kezdeti tünetei közé sorolható a fog- és hajhullás, a fogíny kékes elszíneződése. Amellett, hogy az akkumulátorokat, elemeket, monitorokat veszélyes hulladékként kezeljük fontos figyelnünk a lakásunk falszínét-, sőt a használati tárgyak színét adó festékek ólomtartalmára!

Egy csészényi nehézfém

A félvezetőként, infravörös érzékelőként és ellenállásként használt kadmium a cigaretta füstjében, sőt a kávéban is megtalálható, valamint jelentős mértékben halmozódhat fel házi állatok májában és veséjében, illetve a higanyhoz hasonlóan a tengeri élőlényekben. A kadmium mérgezés tünetei sokfélék lehetnek: fáradékonyság, ingerlékenység, szomjúság, légszomj, gyomor- és bélpanaszok, hosszabb távon károsítja a vesét és a csontokat, továbbá daganatkeltő hatással bír.

Csillogó méreg

A gépjárművek felnijét, lökhárítóját díszítő króm sem veszélytelen. Elsősorban belélegezve kerül a szervezetbe, ahol a máj- és vesekárosodás mellett légúti betegségeket, hörghurutot, asztmát, bizonyos esetekben tüdődaganatot okozhat. Nem árt tudnunk, hogy az elektromos berendezések korrózió elleni védelméhez is krómvegyületeket használnak.

Ami kimaradt

Számtalan egyéb fém okozhat súlyos mérgezéseket, daganatok kifejlődését, szélsőséges esetben halált. A teljesség igénye nélkül megemlíthető a számítógép monitorokban használt bárium, amely gyomor- és bélpanaszokat okoz, nehézlégzést és izomgyengeséget. Tüdőbetegséget és több daganat kialakulását segítheti elő a számítógépek alaplapjához és csatlakozóihoz használt berillium , amelynek különösen a pora veszélyes. Végezetül említsük meg a festékanyagként használt nikkelt.

Mit tehetünk?

Az egészségkárosító fémek kimutatására több módszer lehetséges. A vérvizsgálat kiválóan alkalmas a friss mérgezések kimutatására, de bizonyos - rövid felezési idejű - fémek, pl. higany régebbi mérgezési nem vizsgálhatók. Egyes fémek, adott esetekben kimutathatók a hajból és a vizeletből. Gyakran alkalmazott kimutatási vizsgálatok a provokációs tesztek, amelyek során méregtelenítő szereket adnak a betegnek, és a vizeletében vizsgálják a kiürített mennyiséget, majd referenciaértékhez hasonlítják azt. Hazánkban a szervezet nehézfém-terhelésének vizsgálata sajnos még nem tartozik a rutineljárások közé.

A fémmérgezések ellen a legjobb védekezés természetesen a megelőzés: a régi tárgyakat ellenőrizzük vagy ellenőriztessük, és ha kétségeink vannak a biztonságosságukkal kapcsolatban, cseréljük le ezeket. Az amalgámtöméseket is cseréltessük ki, ha pedig szívesen fogyasztunk halételeket, akkor tájékozódjunk, hogy mely halfajtákat érdemes kerülni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve nyugat, északnyugat felől magasszintű felhők érkeznek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt sokfelé szélcsend várható.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!