Mérgezéses esetek: mutatjuk, hogyan előzhetők meg

Az utóbbi hetekben több mérgezéses eset is előfordult a hazai gyermeknevelési intézményekben, amelyeknek az volt az oka, hogy nem megfelelően tárolták és használták a fertőtlenítőszereket. Nagyobb odafigyeléssel és az alapszabályok betartásával azonban megelőzhetőek lennének a hasonló események.

Hét kisgyereket kellett kórházba szállítani egy csepeli óvodából még március végén, mert tévedésből fertőtlenítőszerrel összekevert vizet ittak. Ez úgy fordulhatott elő, hogy az 1,5 százalékos koncentrátumú hipós keveréket az egyik vizeskancsóban tárolták, és véletlenül abból töltöttek a gyerekeknek - számolt be róla a Babaszoba. A kicsiknek szerencsére nem esett bajuk, a hibát elkövető dajkát és pedagógiai asszisztenst pedig azonnal kirúgták. Azonban nem ez volt az egyetlen olyan eset, amelyben a fertőtlenítőszerek nem megfelelő tárolása és felhasználása miatt kerültek veszélybe a gyerekek.

Ha ilyen szaga van a zöldségnek, ne vegyük meg.

A sajnálatos, de szerencsés kimenetelű esetek annak ellenére történtek meg, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) az elmúlt két évben - éppen az ilyen események elkerülése érdekében - ellenőrzéseket tartott a nevelési, oktatási és szociális intézményekben. A vizsgálat elsődleges célja az volt, hogy beazonosítsák az adott helyszíneken a kockázati pontokat, felhívják a figyelmet a veszélyes vegyi anyagok és keverékek felhasználásának kockázataira és szabályaira, illetve megismertessék és betartassák a dolgozókkal a vonatkozó jogszabályi előírásokat. A további hasonló esetek elkerülése érdekében pedig most egy tájékoztatót is kiadott az NNK.

kisfiú egy vegyszerekkel teli szekrény előtt térdel
Ha nem figyelünk oda eléggé, könnyen mérgezés lehet a vége.A kép illusztráció, forrása: Getty Images

Szabálytalan és kockázatos áttöltögetni a vegyszereket

Magyarországon minden fertőtlenítőszer engedélyköteles termék, az adott terméket pedig kizárólag az engedélyben, valamint a felhasználási utasításban rögzített módon és felületeken szabad felhasználni - olvasható a figyelmeztetésben. Külön kiemelték azt is, hogy szabálytalan és egyben veszélyes, ha a fertőtlenítőszert áttöltjük az eredeti csomagolásából egy másik edénybe, flakonba vagy - ahogy a fent ismertetett esetben is történt - kancsóba.

"Potenciális kockázatot jelent, hogy az 'új csomagolás' nincs megfelelően felcímkézve; anyaga nem biztos, hogy ellenáll a szernek; adott esetben nincs gyerekzárral ellátva; és az adagolás sem garantálható, hogy biztonságos és az előírtak szerint történik. Az ilyen, jellemzően jelöletlen vegyszerek, munkaoldatok, különösen a más célra szolgáló edénybe áttöltött anyagok (például folyékony szappan adagolójába töltött maró anyag, vagy ásványvizes palackba töltött színtelen, de mérgező vegyszer) szükségtelen és elfogadhatatlanul nagy kockázatot jelentenek mind a felhasználók, mind az esetlegesen érintett személyek és gyermekek számára" - figyelmeztetett az NNK.

A szabály az szabály

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) közösségi oldalán már korábban is közzétettek egy rövid tájékoztatót a fertőtlenítőszerek vásárlásával és felhasználásával kapcsolatban. Abban is felhívták a figyelmet néhány fontos szabályra. Egyebek mellett arra, hogy ezeket a vegyszereket már a vásárlás utáni hazaszállításkor is különítsük el az élelmiszerektől, és az esetleges szivárgás elleni védelem érdekében érdemes külön bezacskózni a fertőtlenítőt tartalmazó flakonokat. Mindig olvassuk el a használati utasításokat és tartsuk is be azokat. Vegyük komolyan a biztonsági óvintézkedésekre és figyelmeztetésekre vonatkozó részeket, és feltétlenül tartsuk be az adott termékre vonatkozó tárolási feltételeket is.

Az NNK arra is kitért, hogy a felületfertőtlenítőket tilos kézfertőtlenítésre használni. A vegyszerek alkalmazása közben viseljünk megfelelő védőfelszerelést (például gumikesztyűt), és a tisztítószereket mindig olyan helyen tároljuk, ahol a gyerekek nem tudnak hozzájuk férni!

)
Könnyedén az allergia tüneteivel szemben (X)

Frontérzékeny? Vírus stresszes?

Gyors segítség a szakértőtől!
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával!
Headache illustration
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32, +38 °C
Minimum: +15, +24 °C

Folytatódik a hőhullám. Sok napsütésre készülhetünk, néhol hőzivatarok kialakulása sem zárható ki. Délután 32, 38 fok között alakul a legmagasabb hőmérséklet. Csütörtökön is tovább tart a hőség, front nem érkezik. Gyakoriak lehetnek az alvásproblémák, valamint a fáradékonyság és a dekoncentráltság is. A szívbetegeket nagy terhelés éri, gyakoriak lehetnek a keringési problémák. Kerülje a tűző napsütést, és fontos gondoskodni a rendszeres folyadékpótlásról. Egyre többeknél jelentkezhet fejfájás, migrén is, a tartós hőhullám extrém terhelést jelent. A légszennyezettség közepes, kissé növekszik. A légnyomás alig változik.

Egészséget befolyásoló hatások:

Megterhelő hőség (Napi középhőmérséklet 25 fok felett várható)