Megviselte Zentét a kezelés

Nehezen indult az izomsorvadásban szenvedő kisfiú, Zente kezelése, aki a gyógyszer hatására kilenc kilóra fogyott. A családja szerint azonban már sokkal jobban van.

Két héttel ezelőtt kezdődött a gerincvelő eredetű izomsorvadásban szenvedő kisfiú, Zente gyógykezelése. A közösségi gyűjtésből finanszírozott, 700 millió forintos gyógyszer kezdetben nagyon megviselte a kisfiút. "Bármilyen finomra is próbálták készíteni a szteroidot és a gyomorvédőt, Zente rendre kihányta. Akár háromszor is egymás után, ezért mindkét készítményt kúpban kapja. Azóta semmilyen probléma nem volt ezen a téren" - osztotta meg Zente családja a friss híreket a kisfiúnak létrehozott Facebook-oldalon .

A mellékhatások miatt a kisfiú étvágya is elment és lefogyott 9 kilóra. A kezdeti nehézségek után azonban ismét enni kezdett, és gyorsan fel is szedett 180 grammot. "Törvényszerű, hogy a kezelés mindenkinél kivétel nélkül gyakorol némi negatív hatást. A vérlemezkék száma csökken, a májenzim érték pedig nő. Lehet még más is, de olyan Zenténél szerencsére nem mutatkozott.

Nos nálunk is így volt" - meséli a bejegyzésben az édesanya. Mint írta, az első vérvétel eredményei még nem voltak túl jók, a legutolsó, harmadik vérvétel azonban már egyértelműen javulásról árulkodik.

A kisfiúnál két hete kezdték meg a kezelést. Fotó: Facebook
A kisfiúnál két hete kezdték meg a kezelést. Fotó: Facebook

A gyógyulás folyamata persze még nagyon hosszú, Zente kedve azonban töretlenül jó. Energikus és játékos, néha kicsit tornáznak is az édesanyjával. "Gyermekenként változó, ki mikor éri el újra a tökéletes értékeket. Bizakodunk, hogy nálunk ez december végére bekövetkezhet, de nem vagyunk türelmetlenek. Szerencsére már nem sürget minket az idő" - írja bizakodva az édesanya. A kisfiú gyógyulásának történetéről, és a közösségi gyűjtésről korábbi cikkünkben olvashat!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.