Megvan, miért erőszakos a magyar férfi

A párjukat, családjukat bántalmazó férfiak kisebb része tesz csupán lépéseket a változásért, és többnyire ők is inkább csak azért, mert nem akarnak válni. Vajon milyen út vezet odáig, hogy valaki kezet emeljen a szeretteire? A válaszért Kuszing Gábor pszichológushoz, a Stop-Férfierőszak Projekt munkatársához fordultunk.

Mi is az a szeretet?

A szakember elmondta, bár az egyszerű logika azt diktálná, hogy akit szeretünk, azt nem bántjuk, valójában ennél összetettebb a kép. Elvégre már maga a szeretet is egy olyan általános szó, amely sokféleképpen értelmezhető. A nők esetében például a fogalom meghatározásában rendszerint nagyon erős az az elem, hogy akit szeretnek, arról gondoskodniuk kell. Eközben még a társukat nem bántalmazó férfiak esetében is gyakori, hogy tulajdonképpen azt a nőt szeretik, aki mellett jól érzik magukat, akitől többet kapnak. Ez egy jellemző különbség a két nem képviselői között.

Ha ebből indulunk ki, akkor máris érthetőbb, hogy bizony vannak olyan férfiak, akik jogosnak tartják, hogy megköveteljenek bizonyos dolgokat a párjuktól, legyen szó szexről , takarításról, a gyerekekkel való foglalkozásról, bármiről. Amikor pedig ezekből valamit a nő nem akar, vagy nem olyan intenzitással akar megtenni, ahogy azt ők szeretnék, akkor jogosnak tartják a bántalmazást is - mutatott rá a pszichológus.

Az empátia nem férfias

Kiemelte, létezik egy mechanizmus, amely képes lenne megakadályozni az erőszakot, erről azonban a férfiakat egy bevált gyakorlat szerint módszeresen lenevelik gyerekkortól kezdve.

Amiről itt szó van, az nem más, mint az empátia . Amikor felemeli egy férfi a kezét, láthatja, hogy a párja vagy a gyereke mennyire megijed ettől. Ha ezt empátiával élné át, vélhetően elgyengülne a keze, és nem ütné meg a másikat. Ahhoz ugyanis, hogy valaki képes legyen a fizikai erőszakra, el kell idegenítenie magát attól, hogy mennyire félne, ha őt bántalmaznák - hangsúlyozta Kuszing Gábor.

Az erőszakos férfiak jogosnak tartják, hogy megköveteljenek dolgokat a párjuktól
Az erőszakos férfiak jogosnak tartják, hogy megköveteljenek dolgokat a párjuktól

Már egészen kicsi gyerekeknél is tapasztalható, hogy át tudják venni mások érzéseit, amikor látják az arckifejezésüket, testtartásukat. A férfiak felé viszont elvárás, hogy kemények legyenek, ne hatódjanak meg, sőt, ne legyenek gyengéd érzéseik. Tőlük azt várja a társadalom, hogy a dühükkel legyenek kapcsolatban. Mindez egy évezredek óta fennálló hatalmi előny alapja, amire a mai napig ránevelik a gyerekeket. Értelemszerűen annak lesz kevesebb hatalma, akit arra nevelnek, hogy ne mutassa ki a dühét, ne követeljen magának dolgokat, hanem legyen mindig gondoskodó. Ez ma is a nők esetében jellemző.

Szégyenérzet nélkül

Elég csak megnézni, milyen a nemek megoszlása az országgyűlésben, vagy más vezető pozíciók tekintetében, hogy lássuk, a férfiviselkedés nemcsak társadalmilag elfogadott, hanem hatalomhoz is vezet. De az sem véletlen például, hogy vannak szőke nős vicceink, olyanok viszont már nincsenek, amelyek a férfiak butaságán élcelődnének. Más kultúrákhoz hasonlóan Magyarországon is alsóbb rendűnek tekintik a nőket, ami sok férfinak felmentésül szolgál az erőszak alól, pontosabban az amiatt érzett szégyen és bűntudat alól - fogalmazott a szakember.

A harag az egyik legrombolóbb érzelem, hiszen legalább két embernek árt. Hogyan tartsuk féken a saját haragunkat, és hogyan kezeljük mások ellenünk irányuló agresszióját? Részletek itt.

Kifejtette, főként a fiatalabb, az erőszakban még kevésbé jártas férfiak egy része hajlandó pszichológushoz, pszichoterapeutához fordulni segítségért. Rájuk sem jellemző azonban, hogy etikai fenntartásaik lennének az általuk elkövetett bántalmazással szemben. Inkább az attól való félelem motiválja őket, hogy a párjuk elhagyja őket, ha nem változtatnak. Ezekben az esetekben tehát a terápiás cél az, hogy az érintettek képesek legyenek eljutni a szégyenérzetig és bűntudatig annak kapcsán, amit tettek. Ez az első lépcsőfok a változás felé vezető úton.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.