Megtalálták Egressy Mátyás holttestét – Hivatalos bejelentést tett a rendőrség

Egy holttestre bukkantak szombaton délután a budapesti Rákóczi hídtól nem messze. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közlése szerint a januárban eltűnt Egressy Mátyást találták meg.

Véget ért a keresés. Eltűnése után egy hónappal a Duna visszaadta a Budapesten eltűnt 18 éves fiú testét – írja hétfő délutáni közleményében a BRFK. A holttestre február 21-én, szombaton találtak rá a folyó XI. kerületi szakaszán, a Rákóczi hídtól mintegy három kilométerrel délre. Mára aztán bebizonyosodott, hogy minden kétséget kizáróan Egressy Mátyást találták meg. Bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel. A BRFK közigazgatási hatósági eljárás keretében, szakértők bevonásával folytatja a körülmények vizsgálatát.

Megtalálták Egressy Mátyás holttestét

A fiú január 17-én hajnalban távozott egy belvárosi szórakozóhelyről távozott, de többé nem tért haza. Eltűnését követően széles körű keresés indult, a hatóság mellett rengetegen civilként is igyekeztek segíteni megtalálni a fiút. A dunai vízirendészek az eltűnés bejelentését követően folyamatosan kutatták a Dunát és annak környezetét, azonban a keresés nem járt eredménnyel.

A BRFK közleménye szerint az elmúlt napokban sokan érdeklődtek a fiú sorsa felől. A nyilvánosságot azonban kegyeleti és eljárási okokból csak az azonosítást és a család értesítését követően tájékoztatták. 

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
hizlaló ételek
Ettől a gyümölcstől híznak a legtöbben – sokan nem is gondolnák
gyógyteák
Ezt idd este, hogy jó legyen a vércukrod – Dietetikus ajánlásával
cékla hatásai
Nem hinnénk, de ezt teszi a cékla a szervezetünkkel
hasnyálmirigyrák
Hasnyálmirigyrák első jelei: a hátfájás és az étvágytalanság is árulkodó lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Időszakosan megvastagodó fátyolfelhőzet lesz továbbra is felettünk. Csapadék nem várható. A Dunántúlon helyenként még élénk lökések kísérhetik a délkeleti, keleti szelet, másutt mérsékelt marad a légmozgás.A hőmérséklet késő este 4, 12 fok között alakul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -1 és +7 fok között várható, de az átmenetileg kevésbé felhős, szélcsendes északkeleti, keleti fagyzugokban ennél hidegebb is lehet. Vasárnapra nem várható markáns fronthatás.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
10 kérdés, amellyel kiderítheted, milyen bőrtípusod van Öt különböző bőrtípus létezik: normál, száraz, érzékeny, kombinált és zsíros bőr. Ha fogalmad sincs, te melyik csapatba tartozol, töltsd ki bőrtípustesztünket, amely segíthet jobban megismerni bőröd jellemzőit és igényeit.
kvíz
Kvíz: hogyan kell jól mérni a vérnyomást? – Kevesen mennek át ezen a teszten A rendszeres vérnyomásmérés az egészségmegőrzés alapja. Csak akkor megbízható azonban, ha helyesen végezzük. Ismered a legfontosabb szabályokat? Teszteld kvízünkben!