Régi szociológiai-filozófiai vita, hogy az ember vajon „jónak vagy rossznak” születik, vagyis az ösztöneinkben az empátia kódolt, csak a kíméletlen társadalom, a szocializáció elrontja ezt a tisztaságot, vagy ellenkezőleg: a túlélésünk érdekében önzőnek születünk, de később ezt a felettes én képes meghaladni, szeretetet tanulni, másokért vagy közösségi célokért összefogni. Talán egyik sem igaz önmagában. Vagy mindkettő az. Kérdés, hogy kritikus helyzetben melyik az erősebb. Hiszen a történelemben bőven találunk példát arra, amikor szorult helyzetben összefogtak az emberek, és egymást is mentették, de olyat is, amikor egymást taposva próbáltak túlélni. Sőt, az emberi faj az egyetlen, amelynek képviselői ok nélkül is képesek sanyargatni egymást. Talán nem születünk jónak vagy rossznak, talán mindkét ösztön bennünk van – kérdés, kiben mikor melyik kerekedik felül. Egyes szociálpszichológusok szerint ez csupán körülmények kérdése. Többségünk azonban hisz abban, hogy a lehető legtöbb helyzetben emberségesen cselekszik. Mindenesetre szép példája ez utóbbinak minden egyes olyan helyzet, amikor ismeretlenek összefognak, és saját idejüket, energiáikat, pénzüket nem kímélve tesznek másokért. Amikor rácáfolnak a A "bystander hatás" elméletére, miszerint vészhelyzetben minél több ember van jelen, annál kisebb az esélye, hogy bármelyikük közbelépjen és segítsen, mert a felelősség megoszlik a jelenlévők között, másként mondva van kire hárítani – persze ez csak az egyik oka annak, hogy sok esetben több a bámészkodó vagy telefonnal fotózó, mint aki segít a bajba jutotton.
Ezrek mentek az utcára egy fiatalért
Január közepén egy fiatal fiú hajnalban nem ment haza. Ehelyett – úgy tűnik – zavart tudatállapotban bolyongott a téli hidegben, kevés ruházatban. Máskor egy hír lett volna a sok között, amit a netezők elolvasnak, majd tovább kattintanak. Ezúttal azonban más történt. Emberek ezrei mentek az utcára a leghidegebb napokon, hogy megtaláljanak egy számukra idegen fiatalt. Nagyszerű volt látni. Még akkor is, ha kilátástalannak tűnt a keresés, ha rengeteg volt a téves információ és nagy a káosz. Még akkor is, ha a keresés – e cikk írásakor sajnos úgy tűnik – nem volt eredményes. Sokan hiábavaló erőfeszítésnek érezték. Sőt, a kaotikus kommunikáció, a sok fals hír és félreértések miatt egymásnak ugrottak, és többen arra jutottak, legközelebb nem segítenek. Csak remélhető, hogy ez nem így lesz. Mert ez tesz minket emberré: képesek vagyunk felülemelkedni önző érdekeinken.
Ismeretlenek életet mentettek
Tavaly nyáron egy 38 éves amerikai újságíró hat éjszakát töltött egy norvég nemzeti parkban súlyos lábsérüléssel. A keresésben polgári önkéntesek, vöröskeresztes kutató-mentők is részt vettek, mielőtt helikopterrel ráakadtak a férfire, és élve kimentették.
Szintén 2025-ben történt, hogy egy demenciával és Parkinson-kórral élő 82 éves férfi eltűnt a Michigan állambeli Ann Arbor közelében. A kereséshez nagy számban csatlakoztak önkéntesek, végül egyikük kutyája fedezte fel a férfit egy patakban két nappal az eltűnése után. A férfi megszólalni és kommunikálni is tudott. A rendőrség és a család is köszönetet mondott a civileknek és önkénteseknek, akik részt vettek a keresésben.
2020-ban Írországban, Galway környékén két nő tűnt el az Atlanti-óceánban supozás közben. A keresésben többek között önkéntesek és civil segítséggel működő Civil Defence egységek is részt vettek, és több mint tizenöt órás keresés után élve találták meg őket, és kórházba szállították.
Szinte minden ilyen ügyre elmondható: minden óra számít. De különösen igaz ez a téli esetekre, amikor 0 fok alattiak az éjszakák vagy azokra, ahol valamilyen tudatmódosíulás állhat fenn az eltűntnél - ilyesmit drog is tehet akár napokon át. Ahogyan Dr. Zacher Gábor toxikológus nyilatkozta a 24.hu-nak: „Vannak
hallucinogén szerek, amelyek akár 24–36 órás módosult tudatállapotot
okozhatnak. Valaki
beleragadhat egy hallucinációs élménybe, vagy kialakul nála kábítószer
indukálta pszichózis."
A szakember ugyanakkor hangsúlyozta: egyéb állapotok is járhatnak hasonló hatással, például anyagcserezavar, magas láz, lehűlés, folyadékvesztés vagy akár a fej beütése, agyrázkódás.
Eltűnt személyek: főként gyerekek és fiatalok
A Magyar Rendőrség jelenleg 2350
eltűnt személyt tart nyilván – többségük fiatalkorú, és a lista folyamatosan
változik. Ugyanakkor sok olyan ember szerepel rajta, akik akár húsz, harminc
éve nincsenek meg. A rendőrségi szabályozás szerint ugyanis az eltűntként
körözött személyek adatait akár kilencven évig is megőrzik, és keresett személyként jelzik,
ha nem kerültek elő vagy – bár sejthető – nem bizonyosodott be azonosíthatóan,
hogy az illető már nincs az élők sorában.
Ezért lehet az is, hogy egyetlen szó: "megtalálták" félreérthető. Jelentheti azt, hogy az illető épségben van, de azt is, hogy csak a test lett meg. Adott esetben az is érthető alatta, hogy bár már tudják mi történt vele, bizonyítani nem lehetséges.
Ugyanezért a gyász gyakran tagadást vált ki a hozzátartozókban. Amíg nem száz százalékos a bizonyosság, addig egyetlen százalékba is kapaszkodnak, és úgy érzik: valahol él a hozzátartozójuk, csak valamiért nem tud jelezni. Számukra valóban "még nem találták meg", hiszen hivatalosan még keresik.
Szervezett összefogások a világban
Általában azok a kutatások sikeresebbek, ahol a segítőnek jelentkező önkénteseket valaki – többnyire egy erre szakosodott civil szervezet - összefogja. A LizaAlert például egy Oroszországban működő önkéntes alapú kereső-mentő hálózat, amely egy eltűnt kislány tragédiája után jött létre, és terepi kereséseket szervez eltűnt személyek megtalálása érdekében. Több tízezer keresésben vettek már részt, gyakran olyan helyzetekben, amikor órákon múlt egy ember élete.
Mexikóban is létrehoztak hasonló alapítványt eltűnt személyek hozzátartozói – főként anyák. Állami segítség nélkül, civilek támogatásával több száz eltűnt személy nyomára bukkantak rá, sokszor évekkel az eltűnésük után. Bár nem minden eset végződött élve megtalálással, a családok számára így is valamiféle méltó lezárást, az elengedés lehetőségét hozta. És sokszor ha nem is a civilek lesznek a végső megtalálók, információt gyűjtenek, digitális eszközökkel kutatnak. Számos eltűnési ügyben online civil közösségek, önkéntes elemzők, informatikusok segítettek adatokat rendszerezni, térképezni, útvonalakat rekonstruálni, ami több esetben vezetett új nyomokhoz, helyszínekhez – és végül a megtaláláshoz. Magyarországon is több ilyen csoport működik a közösségi oldalakon.
Láthatjuk, hogy a civil összefogásnak és a kitartó keresésnek igenis van, lehet értelme, bár valóban több a példa a kudarcra vagy arra, hogy ha meg is találják az eltűntet, sajnos már későn. Ám ha kis esély van, akkor értelme is van tenni egymásért – már maga az összefogás is reményt ad, és ha az eltűntet nem is tudja visszaadni a családjának, a hitet az emberségben bizonyosan.
A HáziPatika szerkesztősége együttérzését fejezi ki mindenkinek, aki a szerettét keresi, vagy már hiába várja haza.
