Mégsem olyan káros a mobiltelefon

A Murciai Egyetem munkatársai szájnyálkahártyából vett minták alapján vonták le következtetésüket, miszerint a mobil eszközök keltette rádióhullámok nem károsítják a genetikai állományt.

A szájnyálkahártya hámsejtjei igen közel vannak a mobiltelefonok keltette mikrohullámok forrásához, emiatt ezen régió alkalmasnak tűnik, hogy detektálni lehessen a mobilozás okozta DNS-károsodást, a sejtekre gyakorolt toxikus hatást, illetve az ébredő sejtosztódási választ. A mobiltelefonálás a mikrohullámú technológiára épül, az alkalmazott hullámhossz 300 és 2100 MHz közötti.

A nemzetközi ajánlások számos óvintézkedést írnak elő a nem-ionizáló sugárzások esetén, melyet számos országban elfogadnak. Az alacsony energiájú, magas frekvenciájú sugárzás azonban kétségtelenül befolyásolja az élő sejtek működését, ennek ellenére idáig nem sikerült egyértelműen bizonyítani, vagy elutasítani a kapcsolatot mobilhasználat, illetve a fejfájás, agytumorok, hallási rendellenességek, és a nyálmirigyek megváltozott működése között.

A Gertner Intézet (Izrael) munkatársainak 2008-as vizsgálata szerint a túlzott mobilozás növeli a fültőmirigy rosszindulatú daganatainak kialakulási kockázatát. Az Oral Surgery, Oral Medicine, Oral Pathology, Oral Radiology oldalain napvilágot látott tanulmány ugyanakkor bizonyítja, hogy az intenzív mobilhasználat növeli a fültőmirigy nyáltermelését, és térfogatát. Folyamatban vannak törvényszéki döntést igénylő esetek is, például az olasz Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy ok-okozati kapcsolat van a mobilozás és az agydaganatok kialakulás között - az ítélet egy konkrét eset alapján született, ahol egy beteg a füléhez közeli daganatát az elektromágneses sugárzásnak tulajdonította.

Ugyanakkor spanyol kutatók igyekeznek cáfolni az ilyen irányú feltételezéseiket. Vizsgálatukba 50 egészséges, európai származású, 20 és 40 éves kor közötti egyént vontak be (16 férfit, 34 nőt). Minden alanytól mintát vettek a szájüreget bélelő nyálkahártyából, mindkét oldalról. A kétoldali mintákat összevetették a mobiltelefonálás során preferált oldallal is. Emellett az elemzésbe bevontak egyéb tényezőket is (életkor, nem, testmagasság, testtömeg, daganatos megbetegedések, dohányzási és alkoholfogyasztási szokások, kémiai karcinogéneknek és fizikai besugárzásnak való kitettség, étkezési szokások). A mobilozási gyakorlatnál az oldal mellett figyelembe vették az időtartamot, illetve a headset használatát is. A vizsgálatban több gyártó készüléke is szerepelt

Az novemberi számában bemutatott szövettani és genetikai elemzés szerint a preferált oldalon nem volt nagyobb a sejtkárosodás, vagy a genetikai károsodás mértéke, és azt semmilyen módon nem befolyásolta a mobilozás mértéke sem. Mindazonáltal a témát övező ellentmondások feloldása újabb vizsgálatokat tesz szükségessé.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!