Megmérgeznek minket, ha nem vigyázunk

Az élelmiszer-hamisítás egyidős az emberiséggel, mára pedig egyértelműen gazdaságilag motivált trenddé vált. A hamisított élelmiszereknek ráadásul egészségügyi hatásai is lehetnek.

Manapság az egyre növekvő áruforgalom és az emberiség lélekszámának robbanásszerű emelkedése miatt egyre gyakoribb és súlyosabb probléma az élelmiszer-hamisítás - írja a 24.hu . A cikkben szakértőként megszólal Győri Zoltán, az MTA doktora, a Debreceni Egyetem Táplálkozástudományi Intézetének vezetője, aki szerint az Egyesült Államokban évi 30-50 milliárd dollár, hazánkban 300 milliárd forint kárt okoznak a csalók.

"Nem elég, hogy az ember nem azt kapja a pénzéért, amire számított, de a hamisított élelmiszereknek komoly egészségügyi hatásai is lehetnek" - hívja fel a figyelmet a szakember.

Egyre gyakoribb az élelmiszer-hamisítás
Egyre gyakoribb az élelmiszer-hamisítás. Fotó: iStock

300 ezer megbetegedés, 6 halott

A legmegdöbbentőbb eset az úgynevezett melaminbotrány volt Kínában egy évtizeddel ezelőtt. A melamin egy aromás vegyület, amely az emberi szervezetbe jutva komoly mérgezést okoz, de kiválóan át lehet vele verni a termék fehérjetartalmára vonatkozó rutinvizsgálatokat. Ezt kihasználva elsősorban babáknak való tejpótló tápszerekben alkalmazták nagy mennyiségben - a termékek elfogyasztása után 300 ezren megbetegedtek, hatan pedig meghaltak.

Szintén nagy port kavart, emeli ki a cikk, amikor egy afrikai államba tartó segélyszállítmányban műanyagot kevertek a rizsbe. A műanyag színre és formára is rizsnek tűnt, csupán megfelelő fényviszonyok mellett lehetett kiszúrni a különbséget. Ugyancsak többször előfordult már, hogy étolajba finomított kőolajszármazékot kevertek.

Mi a helyzet itthon?

Szigorúbban büntetik az élelmiszer-hamisítást Szigorodik az élelmiszer-hamisítók büntetése, és nem tudnak többé a csalások után újabb és újabb cégek mögé rejtőzni - a részleteket cikkünkben olvashatja.

Magyarországon a durva élelmiszer-hamisítás viszonylag ritka. A legismertebb egy 1994-es eset, amikor színezőanyagként ólomszármazékot kevertek fűszerpaprikába, emiatt országszerte több mint százan betegedtek meg. Alkoholos italok is gyakran esnek csalók áldozatául, ilyenkor egy-egy bort, pálinkát, sört jobb minőségűre címkéznek. Győri Zoltán hangsúlyozza: bár manapság már idejétmúlt, de régen bevett módszer volt fagyállóval összekeverni a bort, hogy az testesebbnek, érettebbnek tűnjön. A festett csirkék feltűnése sem példa nélküli: a bontott csirke bőrét ételfestékkel sárgára színezik, így magasabb áron, tanyasi áruként tudják eladni.

Hazánkban a leggyakoribb átverések között találjuk egyébként a nem bio alapanyagok biotermékekként való jelölését, a szavatossági idő átcímkézésével történő meghosszabbítását, illetve a hozzávalók hamis feltüntetését.

Hogyan védekezhetünk?

Bár a hatóságok rendszeresen ellenőrzik a különféle termékeket, minden csalást nem lehet kiszűrni. Győri Zoltán azt tanácsolja, hogy a piacon válasszuk mindig a jól bevált árust, illetve a nagy áruházláncok ellenőrzött eredetű termékeit, és persze ha valami "túl olcsó", azonnal kezdjünk el gyanakodni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
így hat a kávé a szívre
Ha így iszod a kávét, az a legrosszabb verzió
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Általában borult idő várható, de délelőtt keleten még előfordulhatnak kevésbé felhős körzetek, ott néhol a nap is kisüthet. Délután esetleg a délnyugati határvidéken vékonyodhat el a felhőtakaró. Az északkelet felé haladó csapadékzóna erősödik. Eleinte még többfelé várható havazás, viszont napközben dél felől egyre nagyobb területen havas esőbe, fagyott esőbe, ónos esőbe, végül esőbe vált a halmazállapot, a Dél-Dunántúlon és a középső országrészben különösen a magasabban fekvő helyeken tartós ónos esőre is számítani lehet. Legtovább, egészen az esti, késő esti órákig kiemelten az Északi-középhegység, illetve a főváros tágabb térségében tarthat ki a havazás, arrafelé általában 5-10 cm friss hó is hullhat, mely egyre többfelé olvadni kezd. Ennél kisebb mennyiség átmenetileg másutt is előfordulhat. Estétől újabb csapadékhullám érkezik, amely döntően eső lesz. A délkeleti, keleti szél nagyobb területen lehet élénk, az Észak-Dunántúlon erős lökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire -1 és +6 fok között alakul, azonban a délnyugati határvidéken ennél pár fokkal magasabb értékek is előfordulhatnak. Késő este is hasonló értékekre lehet számítani, enyhül az idő. Az orvosmeteorológiai helyzetet melegfronti hatás határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.