"Megbeszéltem a lányommal, hogy átadja-e a szobáját egy kárpátaljai családnak"

A határ menti településeken számos magyar család fogad be saját otthonába Ukrajnából érkező menekülteket.

Revák Pál, aki feleségével és két gyermekével hagyta hátra az ukrajnai Beregszászt. A híradóból tudták meg, hogy kitört a háború, és ez váratlanul érte őket, menekülniük kellett. A házukat bezárták, autójukat hátrahagyták, ahogy egy kis traktort is. Mindössze két táskával jöttek, a gyerekek is hoztak egy-egy hátizsákot - olvasható az InfoRádió riportjában .

dasds
Ukrajnai menekültek a Beregsurányi határátkelőnél magyar katonák gyűrűjében. Fotó: Getty Images

A férfi odahaza méhészkedett és kertészkedett, a felesége egy telefontársaságnál dolgozott és manikűrözött. Kisfiuk 7, kislányuk 13 éves. A magyarországi családdal az interneten ismerkedtek meg. "Úgy voltam ezzel, hogy a gyerekek tapasztalják meg, milyen az, hogy valakin segítünk" - mondta a Jármiban élő Hadnagy Ferenc. "Az volt az első, hogy megbeszéltem a lányommal, hogy átadja-e szobáját egy kárpátaljai családnak" - mondta a lapnak.

Háromszobás, száz négyzetméteres házukat osztották most meg a négyfős családdal. A feleségével a nappaliban alszanak, két lány a másik szobában, a vendégek a harmadik szobában. Azt mondta a családfő, hogy sajnálja ezeket az embereket. Ő sem Magyarországon született, Erdélyből jött, így át tudja érezni, hogy milyen most az életük.

A beregszászi család érkezése óta önkéntesként segíti honfitársait. A 13 éves kislány 5 nyelven beszél - a tiszabecsi határnál állt be tolmácsnak. A beregszászi férfi úgy gondolja, végleg át fognak költözni Kárpátaljáról, mert eddig sem volt rózsás a helyzet, de már nem látják ott a gyermekeik jövőjét. "A munkától nem félünk, világéletünkben dolgoztunk" - jegyezte meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.