Még élt a magyar férfi, miután a szakadékba zuhant

Már nem lehetett megmenteni az egyik magyar túrázó életét.


Az esést túlélte, később halt meg az a szakadékba csúszott magyar túrázó – ezt nyilatkozták szlovák hegyimentők a Telexnek. A szerencsétlenül járt férfi holttestét csütörtökön találták meg a szlovén hegyimentők a Kamniki-nyereg környékén. „Amikor a túrázó beleesett vagy belecsúszott a szakadékba, még tudott kommunikálni a társával, akivel a hegyimentők is tartották a kapcsolatot – írta a lapnak Neža Bajželj, a Szlovén Hegyimentő Egyesület (Gorska Reševalna Zveza Slovenije, GRZS) szóvivője hozzátéve: valamikor az első este során szűnt meg a kommunikáció közötte és a másik túrázó között. Azt feltételezik, hogy a balesetet szenvedett túrázó megpróbálhatott visszajutni az ösvényre az esést követően, ekkor még mélyebbre csúszhatott a szurdokban. Vélhetően esés közben törte el a lábát.

A két magyar túrázó még december 22-én tévedt el a Kamniki-nyereg környékén, nagyjából 1930 méter magasan járhattak, amikor a rossz idő miatt már nem tudtak lejutni a hegyről. Azon a tájékon szerdán már 100 km/órás szél fújt, amelyben gyalog sem lehet haladni.

Szlovénia hegyei gyönyörűek, de télen különösen veszélyessé válhatnak - Fotó: Getty Images
Szlovénia hegyei gyönyörűek, de télen különösen veszélyessé válhatnak - Fotó: Getty Images

A hegyimentők az év legnehezebb mentőakciójának nevezték a küzdelmet, amellyel a nőt hipotermiás állapotban sikerült megmenteni, ám társát, egy férfit már életjelek nélkül találtak meg a szurdokba csúszva, két méternyi hó alatt. „Elismerésünket fejezzük ki a helikopter személyzetének és a mentőknek a kiváló együttműködéséért, akik nehéz körülmények között hajtották végre a rendkívül feladatot. Őszinte részvétünk az elhunyt hozzátartozóinak is” – írták a közleményben.

A hipotermia vagy kihűlés abnormálisan alacsony testhőmérsékletet jelent. Akkor alakul ki, ha túl hosszú időt töltünk alacsony hőmérsékleti körülmények között, a test pedig nagyobb mennyiségű hőt ad le, mint amennyit meg tud termelni. Amennyiben a testhőmérséklet jelentősen 36-37 Celsius-fok alá esik, az kihatással van a központi idegrendszerre is. Ha pedig az agy nem működik megfelelően, akkor az érintett nem tudja felmérni, hogy hipotermiában szenved, így segítséget sem képes kérni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

A párásság valamint a ködfoltok feloszlását követően derült vagy fátyolfelhős, napos, száraz időben lesz részünk. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!