Másfél millióan váltak hajléktalanná a földrengés után

Az egy hónapja Törökország és Szíria területén pusztító földrengés után vannak, akik sátrakban, mások középületekben húzzák meg magukat. Egyelőre azonban kérdés, hogyan rendezik majd a helyzetüket.

Egy hónapja erős földrengések pusztítottak Törökországban és Szíriában – a tisztviselők csak Törökországban 45 900-ra teszik a halálos áldozatok számát. Szíriában több mint hatezren vesztették életüket. Azok, akik mindezt túlélték, bizonytalan jövő elé néznek. Az egyik legsúlyosabb problémájuk, hogy biztonságos lakóhelyet találjanak. Jelenleg legalább másfél millió ember hajléktalan, és nem világos, mennyi ideig tart megfelelő menedéket találni nekik –  írja a BBC.

Földrengés, Törökország, Szíria, hajléktalan, menekült, túlélő
A túlélőknek nincs hol lakniuk. Fotó: Getty Images

A törökországi földrengésnek a világ számos pontján érezhető a hatása. Romániában például az omlásveszélyes épületek földrengésbiztossá tételének felgyorsítását célzó tervezetet fogadott el a kormány. Egy társasház esetében elegendő lesz a tulajdonosok többségének beleegyezése a földrengésbiztonsági munkálatok kérvényezéséhez, a felújításhoz pedig már nem lesz szükség önrészre.

Az Afad török katasztrófavédelmi ügynökség azt közölte, hogy mára csaknem kétmillió ember hagyta el a földrengés sújtotta övezetet. Vannak, akik barátokkal vagy szeretteikkel élnek az országban máshol. A régióból kifelé induló járatok ingyenesek azok számára, akik el akarják hagyni az érintett területeket. A földrengés okozta hajléktalansági válság a biztonságos helyek hiánya miatt nagyon sürgető probléma. Az ATV tájékoztatása szerint több mint 160 ezer épület dőlt össze vagy rongálódott meg súlyosan. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.