Máris feléltük a Föld idei forrásait

Az idén július 29-ére esik a túlfogyasztás világnapja, tehát a Föld lakossága alig nyolc hónap alatt felhasználta a bolygó éves erőforrásait.

Két bolygó kellene a magyaroknak - kattintson ide és olvassa el korábbi cikkünket!

Évről évre egyre hamarabb jön el a túlfogyasztás világnapja. 1970-ben még december 23-án értük el a túlfogyasztás határát, azóta mintegy 5 hónappal rövidebb idő alatt használjuk fel a Föld egy évre elegendő erőforrásait. Tavaly még augusztus 1-jére, 2017-ben pedig augusztus 2-ára esett ez a nap. Fogyasztásunkat tekintve jelenleg úgy élünk, mintha 1,75 Föld állna rendelkezésünkre - pedig csak egy van.

Teljesen kimerítjük a Földet

Ha a természeti tőkének csak a kamataiból élünk, akkor a tőke még unokáink számára is elegendő anyagi forrást biztosít majd. Ha viszont mindig tovább nyújtózunk, mint ameddig a takarónk ér, és a kamaton túl az alaptőkéhez is hozzányúlunk, az elkezd fogyni, és végül teljesen kimerül a számlánk - érzékeltette a probléma súlyosságát Antal Alexa, a Természetvédelmi Világalap (WWF) magyarországi szervezetének kommunikációs vezetője. Most még eltart bennünket a természeti tőke, de az extrém időjárási jelenségek és a biológiai sokféleség drasztikus csökkenése mind azt jelzik, hogy az ökoszisztémák összeomlása nincs messze.

túlfogyasztás világnapja, túlfogyasztás, Föld, erőforrások, pazarlás, következő generációk
Tartalékolni kellene, hogy a következő generációknak is jusson a Földből. Fotó: 123rf

Európának 5 hónapra elég a forrás

A túlfogyasztás világnapjának aktuális dátuma egy globális átlag. Ma a világ népességének 80 százaléka olyan országokban él, ahol több erőforrást használnak fel, mint amennyit az ökoszisztémák meg tudnak újítani. Az európai túlfogyasztás napja például idén május 10-ére esett. Ez azt jelenti, hogy ha mindenki úgy élne, mint az EU tagállamainak lakói, akkor a Föld éves tartalékai már 5 hónap alatt kimerültek volna. Magyarország az európai és a világátlag között helyezkedik el: a túlfogyasztás határát ebben az évben június 14-én értük el.

Az országonkénti lista élén tavaly óta Katar áll, ahol már másfél hónap alatt, február 11-én elérték a túlfogyasztás napját. A közel-keleti országot a tavalyelőtt még első helyen álló Luxemburg (február 16.), majd az Egyesült Arab Emírségek (március 8.), Bahrein (március 10.), Kuvait (március 11.), az Egyesült Államok (március 15.) és Kanada (március 18.) követi, de Dániában (március 29.) és Ausztráliában (március 31.) is már az év harmadik hónapjában eljön a túlfogyasztás napja. A legkisebb ökológiai lábnyom olyan országokban mutatható ki, mint Marokkó, Kirgizisztán, Niger, Albánia vagy Pápua Új-Guinea.

Csökkenteni kell az öko-lábnyomot

A WWF arra figyelmeztet, hogy a javulás érdekében sürgős lépéseket kell tennie az egész világnak. A kormányok és a vállalatok felelőssége mellett az egyének is sokat tehetnek ökológiai lábnyomuk csökkentéséért. Fontos például az otthonok megfelelő szigetelése, továbbá autózás helyett a kerékpározást , gyaloglást és a tömegközlekedést ajánlják. Vásárláskor műanyag zacskó helyett vigyünk magunkkal vászonszatyrot vagy hátizsákot, és lehetőség szerint válasszunk olyan termékeket, amelyek nincsenek becsomagolva vagy csomagolásuk újrahasznosítható! Fogmosás, borotválkozás és mosogatás közben ne folyassuk feleslegesen a vizet, és a papírral is bánjunk takarékosan! Környezetbarát tisztítószerek használatával is sokat tehetünk környezetünkért. Az is fontos, hogy csak azt vásároljuk meg, amire valóban szükségünk van, emellett pedig igyekezzünk a már meglévő tárgyaink élettartamát is meghosszabbítani!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
krónikus vénás elégtelenség
Jelek, hogy a láb vénái nem működnek megfelelően – Mutatjuk, mi a legelső tünet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +35 °C
Minimum: +16 °C

A szinte zavartalanul napos időt követően a késő délelőtti, déli óráktól délután főként az északnyugati, északi tájakon már egyre jobban szűrheti a napsütést az északnyugat felől felvonuló magasszintű felhőzet. Az Észak-Dunántúl fölé emellett gomolyfelhők is sodródhatnak, de ott is inkább csak a határvidéken fordulhat elő egy-egy zápor, esetleg zivatar. Másutt nem lesz csapadék. Napközben az északnyugati vidékeken időnként megélénkülhet a délies irányú szél, másutt többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Délután általában 32 és 37, késő este többnyire 20 és 29 fok közötti értékekre számíthatunk. Hétfőn a légkörben zajló melegedés miatt melegfronti jellegű hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.