Lista a legkockázatosabb telefonokról

Mindennapjaink szerves részét képezik az okostelefonok, ezért a nap 24 órájában testünk közvetlen közelében tartjuk őket. Mutatjuk, melyik modelleknél aggódhatunk a leginkább a sugárzás miatt.

Bár a kereskedelmi forgalomba engedett készülékek nem lépik át a veszélyességi határértéket, egyes modellekkel való telefonálás közben akár tízszer annyi sugárzásnak tesszük ki magunkat, mint "egészségesebb" társaikat használva.

A legkockázatosabb készülékek

A német Szövetségi Sugárvédelmi Hivatal átfogó adatbázisa alapján felállított listából kiderül, hogy a legmagasabb szintű sugárzással a Xiaomi Mi A1-es használóinak kell megküzdeniük, második helyen pedig a OnePlus 5T végzett.

telefon, telefonálás, sugárzás, veszély, okostelefon,
Ha csökkentenénk a kockázatot, válasszunk az alacsonyabb értékeket mutató modellek közül. Forrás: 123rf

A két kínai gyártónak egyénként összesen 8 készüléke szerepel a 16 legerősebb sugárzást produkáló telefon között. De nem maradt le a listáról az Apple - az iPhone 7-tel és 8-cal - és a Google sem - a Pixel 3 és 3XL modellekkel.

A biztonságosabb modellek

De nemcsak a legnagyobb, hanem a legkisebb sugárzási értékeket mutató modellek neveit is érdemes megjegyezni. Akik a kockázatok minimalizálására törekszenek, a Samsung telefonokkal járnak a legjobban: a 16 legbiztonságosabb készülék közül ugyanis 8 a dél-koreai techóriás gyártmánya. A dobogó tetején holtversenyben a Samsung Galaxy Note8 és a ZTE Axon Elite áll.

Mi számít biztonságosnak?

Bár nincs egyértelmű iránymutatás azzal kapcsolatban, hogy mekkora sugárzás számít "biztonságosnak", az biztos, hogy a Kék Angyal nevezetű német környezetvédelmi tanúsítvány csak olyan készülékeket illet meg, amelyeknek a fajlagos abszorpciós aránya kisebb, mint 0,60 watt kilogrammonként.

Megbetegít az okostelefon? Az okostelefon életünk résévé vált: az internetet böngésszük rajta, üzeneteket küldünk, játszunk, olvasunk, zenét hallgatunk. Az állandó telefonnyomkodásnak azonban komoly egészségügyi hatásai is vannak. Részletek itt !

A 16 legbiztonságosabb készülék mindegyike jóval ez alatt az érték alatt van, míg a legkockázatosabb telefonok a határérték minimum kétszeresét produkálják. A legkisebb sugárzás értéke 0,17 watt/kilogramm, a legmagasabb szám pedig 1,75 watt/kilogramm a BfS friss adatbázisa szerint.

Forrás: statista.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.