Légszennyezés miatt perel egy párizsi nő

A nő azért indít pert a francia állam ellen, mert az képtelen megvédeni egészségét a légszennyezés hatásaitól.

Az 56 éves jógaoktató 30 éve él Párizsban, egészsége pedig romlik. Állapota még inkább súlyosbodott, amikor decemberben a légszennyezés rekordszintre rúgott. A nő ügyvédje szerint a légszennyezés 48 ezer francia halálát okozza évente - olvasható a BBC News honlapján.

Párizs
Szürke az ég a francia főváros felett. Párizs megér egy pereskedést

"Megleckéztetjük az államot, mivel úgy véljük, hogy a légszennyezés áldozatainak egészségi problémai abból adódnak, hogy az állam nem tesz eleget a szennyezés ellen" - mondta Francois Lassorgue a Le Monde napilapnak. Hozzátette, hogy ügyfele példáját a következő hetekben mások is követni fogják Lyonban, Lille-ben és máshol.

Párizs évek óta küszködik a szmoggal - a hatóságok bírságot vetettek ki a környezetszennyező gépkocsikra, számos útvonalon megtiltották a gépkocsi-használatot, és a Szajna jobb partjának három kilométeres szakaszát csak a gyalogosok használhatják.

A WHO Nemzetközi Rákkutató Ügynöksége (IARC) nyilatkozatában kijelentette, hogy az olyan ismert rákkeltő anyagok, mint az azbeszt, a dohány és az ultraibolya sugárzás mellett a légszennyezés is karcinogén. Részletek!

A felperes elmondta, hogy egészséges életet élt mint táncos, majd jógaoktató, de egyre inkább légzési problémáktól, asztmától , tüdőgyulladástól szenved. Amikor decemberben a legsúlyosabb volt a légszennyezés a francia fővárosban, szívburokgyulladás is fellépett nála. "A kezelőorvosom azt mondja, hogy Párizs levegője olyan szennyezett, hogy pocsék levegőt szívunk be. Vannak hozzám hasonló más betegei, köztük gyerekek és kisbabák. Kardiológusomnak ugyanez a véleménye" - idézte a nőt a France Info honlapja.

Forrás: MTI

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -1 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása után általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de a délnyugati megyékben délelőtt még lehetnek felhősebb körzetek is. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 12 fok között valószínű, míg késő estére -2 és +6 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!