Lecserélik a hagymát a gyorséttermek, miután meghalt valaki a McDonald’s hamburgerétől

Egy ember meghalt, többen kórházba kerültek a fertőzött hamburgertől, most változtatnak a recepten.

Kisebb pánik tört ki a gyorsétteremláncok között az Egyesült Államokban, miután csaknem ötven ember megbetegedését és egy ember halálát okozta a McDonald’s E. coli baktériummal fertőzött terméke. Az eddigi vizsgálatok szerint a problémát a szeletelt hagyma okozhatta – tudta meg az Index.

hamburger, hambi, McDonald’s
Változtatnak a hamburgerek receptjén. Fotó: Getty Images

A hagymával lehetett gond

A vállalat észak-amerikai ellátási láncért felelős vezetője közölte, hogy a vizsgálatok szerint a megbetegedésekért a Quarter Pounder nevű hamburgerben használt szeletelt hagyma a felelős. Azt ugyanis nem főzték meg, valamint egyetlen beszállítótól, a Taylor Farm nevű vállalattól érkezett.

A Taylor Farms időközben szintén egy közleményt adott ki arról, hogy vizsgálatokat végeztek a termékeken, de nem találtak E. coli baktériumot. Óvatosságból azért kivonták a piacról a náluk termelt hagymát, de cáfolták, hogy ők szállították volna azt a McDonald’snak.

A történtek után több gyorsétteremlánc is úgy döntött, hogy elővigyázatossági lépéseket tesznek. Többek között a Burger King, a KFC és a Pizza Hut is friss hagymára cseréli az eddigi készleteiket.

Az E. coli fertőzés első tünete az 1-7 napos lappangási idő után jelentkező hasmenés, majd ennek következtében a só- és vízháztartás felborulása. Emellett súlyos gyomorgörcsöket, hányást, szédülést, kiszáradást idézhet elő. Kisgyereknél és idősebbeknél komolyabb problémát jelent, mint egészséges felnőtteknél.

Mivel a kórokozót főképp fertőzött élelmiszer, illetve fertőzött víz terjeszti, nagyon fontos a higiéniai, élelmiszerbiztonsági szabályok betartása:

  1. A húsféléket alaposan süsd vagy főzd át fogyasztás előtt!
  2. Evés vagy feldolgozás előtt minden héjas gyümölcsöt és zöldséget moss meg folyó víz alatt!
  3. Használj külön vágódeszkát a nyers és a megfőzött, megsütött húsokhoz, illetve a friss zöldségekhez!
  4. Az ételkészítéshez használatos eszközöket használat után mosószeres vízzel alaposan mosd meg!


ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!