Koronavírus: újabb szigorítások a szomszédban

Ausztriában ismét több mint százan fertőződtek meg egy nap alatt, de Horvátországban és Szlovéniában is megugrott az új koronavírus-fertőzöttek napi száma. Romániában pedig újabb 30 napra meghosszabbították a veszélyhelyzetet.

Egy kedvező folyamat tört meg Ausztriában azzal, hogy ismét száz fölé emelkedett az új koronavírus -fertőzöttek száma. Ezt megelőzően ugyanis két egymást követő napon száznál jóval kevesebb, 51 és illetve 73 új esetet regisztráltak. A legtöbben Bécsben (46), Felső-Ausztriában (30), Alsó-Ausztriában (25) és Stájerország tartományban (20) fertőződtek meg. Az ország egyébként már több mint 19 ezer igazolt esetről és 711 halottról számoltak be csütörtökig. Közben viszont már 17 ezren meggyógyultak, így jelenleg 1315 aktív fertőzött van Ausztriában. Az alsó-ausztriai Bécsújhelyen a pünkösdi-karizmatikus mozgalom protestáns irányzat egyik közösségében gócpont alakult ki, eddig 9 koronavírus-fertőzöttről tudnak. Az eset kapcsán 270 kontaktszemélyt kutattak fel. Korábban egy felső-ausztriai közösségben ugyancsak gócpont alakult ki, amelynek kapcsán később több százan fertőzőtek meg. Alsó-Ausztriában pedig egy vágóhíd csaknem harminc dolgozója kapta el a koronavírust és több mint 200-an kerültek házi karanténba.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus fertőzöttek száma, koronavírus halottak száma, koronavírus járványhelyzet, koronavírus korlátozások
Egyre több helyen kötelező a maszk zárt térben. Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Szigorítottak a horvátok

Újabb rekordot döntött az újonnan diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek száma az Egyesült Államokban. A részletekért kattintson ide!

A horvát válságstáb további szigorításokat jelentett be a koronavírus-fertőzöttek napi számának növekedése miatt. Kötelezővé tették például a szájmaszk viselését a hivatalokban, a postán és a pénzintézetekben, valamint a szolgáltatásokat nyújtó üzletekben, többek között a fodrász- és a szépségszalonokban is. Egy korábbi rendelet szerint hétfőtől a közösségi közlekedési eszközökön, az egészségügyi intézetekben, a boltokban és bevásárlóközpontokban is kötelező a védőfelszerelés viselése. A horvátok egyébként eddig 3953 megbetegedésről és 120 halálesetről adrak hírt.

Romániában még veszélyhelyzet van

Romániában újabb 30 napra meghosszabbították a koronavírus-járvány miatt május közepén elrendelt veszélyhelyzetet. A fertőzések magas száma miatt nem lehet további lazításokat bevezetni, a kormányhatározat azonban szigorításokról sem rendelkezik - közölte Ludovic Orban miniszterelnök. Az enyhítések elhalasztása azt jelenti, hogy továbbra sem nyithatnak ki a vendéglátóhelyek beltéri részei, valamint a színházak, a mozik és a koncerttermek sem. Emellett még mindig kötelező a védőmaszk viselése a nyilvános zárt tereken, az áruházakban, a közintézményekben és a tömegközlekedési eszközökön. Az országban egyébként szerdán - mint ahogy az utóbbi héten többször is - több mint 600 új koronavírus-fertőzöttet diagnosztizáltak, az ismert aktív esetek száma pedig meghaladta a 10 ezret. Romániában eddig összesen 35 ezer beteget és 1971 halálesetet regisztráltak.

Szerbia is bekeményít

Szerbiában egy nap alatt 351 új koronavírus -fertőzöttet és 11 újabb áldozatot regisztráltak. Így az azonosított fertőzöttek száma meghaladta a 19300-at, az elhunytaké pedig 429-re nőtt. Az aktív esetek száma jelenleg 4858. A járványhelyzet súlyosbodása miatt péntektől nemcsak a járványgócokban, hanem Szerbia egész területén kötelező a maszk viselete zárt térben. Ha pedig a szabadtéri helyszíneken nem lehet meg tartani a minimum másfél méteres távolságot, akkor ebben az esetben is el kell takarni az orrot és a szájat. Emellett az egész országban tilos lesz tíz résztvevőnél nagyobb rendezvényeket szervezni.

További számok a szomszédból

Szlovákia már 1951 koronavírus-fertőzöttről és 28 halottról, míg Ukrajna 57640 igazolt esetről és 1462 elhunytról számolt be csütörtökig. Szlovéniában pedig az új típusú koronavírus ismét "betört" a szeretetotthonokba, ahol összesen 24 új fertőzöttet regisztráltak. Az ország a járvány kezdete óta 1879 beteget és 111 áldozatot jelentett.

Koronavírus: ilyen egyházi adománygyűjtést még biztosan nem látott - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A felhős részeken is a fátyolfelhőzet levonulását követően derült, száraz idő várható. Hajnalra kevés helyen átmenetileg pára, ködfoltok képződhetnek. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 10 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő részeken ennél pár fokkal enyhébb lehet a reggel. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.