Koronavírus: több mint 10 évvel rövidíti az életet

Egy friss tanulmány cáfolja azt az általános vélekedést, miszerint a COVID-19 megbetegedés nagyrészt csak olyanok halálát okozza, akik krónikus betegségük miatt egyébként sem éltek volna már sokáig.

Az új típusú koronavírusról hamar kiderült, hogy leginkább az idős emberekre jelent fokozott veszélyt, világszerte közülük került ki a legtöbb halálos áldozat. Az operatív törzs is szinte napról napra kizárólag idős, krónikus elhunytakról számol be Magyarországon. Részben ennek köszönhetően elterjedt az az álláspont, miszerint a COVID-19-be csak olyanok halnak bele, akik már egyébként is életük vége felé jártak. A Glasgow-i Egyetem friss tanulmánya viszont ennek éppen ellenkezőjét állítja.

Több mint 286 ezer áldozat világszerte Több mint 74500 új koronavírus-fertőzöttet és mintegy 3600 újabb áldozatot regisztráltak a világban egy nap alatt. Beszámolónkat a keddi adatokkal itt olvashatja el.

Tudósok a március 26-ai olaszországi járványügyi adatokat vették alapul, amelyeket összehasonlították a WHO és egy brit egészségügyi adatbázis halálozási statisztikáival. Főként azt vizsgálták, hogy a koronavírus-fertőzés következtében elhunyt 50 év feletti férfiak és nők milyen tipikus krónikus betegségekben szenvedtek. Azt találták, hogy ezek jellemzően olyan keringési- és légzőrendszeri rendellenességek voltak, amelyekkel még legalább 8, de például az asztma esetében akár 21 további évet is élhettek volna.

Koronavírus-fertőzésben elhunytat temetnek Torinóban. Fotó: Getty Images
Koronavírus-fertőzés miatt elhunyt embert temetnek Torinóban. Fotó: Getty Images

Kutatásukban az úgynevezett "elvesztett életévek" (angolul: years of life lost, vagy rövidítve YLL), matematikai-orvosstatisztikai formulát alkalmazták. Ez egy olyan becslés, amely megmutatja, hány évig élt volna még egy páciens, ha nem lép fel váratlanul egy olyan előre nem látott egészségügyi esemény, mint például a SARS-CoV-2 fertőzés. Az új koronavírus esetén azt találták, hogy férfiaknál 13 az elvesztett életévek száma, míg nők esetében 11.

A kutatás vezetője, David McAllister szerint éppen ezért még komolyabban kell venni a járványt, hiszen sokaknak annak következtében több mint egy évtizeddel kevesebb jut az életből. Hangsúlyozta, hogy ezt az országok vezetőinek mindenképp szem előtt kell tartaniuk, amikor a korlátozások feloldásáról határoznak.

Szinglinek sem könnyű lenni koronavírus-járvány idején. Miközben társra, biztonságra vágyik az ember, a háttérben ott dolgozik a szorongás és a félelem. Az nlc.hu által megkérdezett szakértő szerint jó hozadéka is lehet azonban a mostani helyzetnek, hiszen lassabb tempójú ismerkedéssel, de bizalomra épülő kapcsolatok születhetnek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
4 korai tünet, amely szívinfarktust jelezhet – Napokkal korábban figyelmeztethetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lehet a felhőzet. Többfelé várható jellemzően kisebb mennyiséget adó, időszakos eső. Az északkeleti megyékben a legkisebb a csapadék esélye. Az északias szelet többfelé élénk, elsősorban az Nyugat-Dunántúlon és a Bükk, Zempléni-hegység tágabb térségében erős lökések is kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 14 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!