Koronavírus: Németország kezd kifogyni a vakcinából

Az elmúlt hetekben felgyorsult az oltások felvételének üteme, a következő negyedévre hiány alakulhat ki vakcinából.

Németország új egészségügyi minisztere, Karl Lauterbach közölte, hogy közvetlen tárgyalásban áll a COVID-19 oltóanyagok gyártóival a szállítások növelése érdekében, miután kiderült, hogy az országban hiány van vakcinából - írta a Bloomberg .

"Az első negyedévben oltóanyaghiánnyal kell szembenéznünk" - mondta a múlt héten hivatalba lépett Lauterbach az ARD televíziónak adott interjújában. "Remélem, a következő napokban pozitív üzenetet tudok közölni ezzel kapcsolatban" - tette hozzá. Szerinte üdvözlendő, hogy túl kevés az oltóanyag, mert ez az oltások sikerét mutatja, noha a hiány sokakat meglepett, amikor elvégezték a leltárt.

Karl Lauterbach német eü-i miniszter
Karl Lauterbach, az új német egészségügyi miniszter. Fotó: Getty Images

A lap szerint Németország oltási kampánya kevésbé volt sikeres, mint más fejlett országokban. A friss adatok szerint a lakosság mindössze 69,7 százaléka volt teljesen beoltva. Ez Franciaországban csaknem 80 százalék, Olaszországban pedig csaknem 75 százalék.

Az elmúlt hetekben ugyanakkor felgyorsult az oltások üteme az országban, és a hangsúly a lehető legtöbb emlékeztető oltás beadására helyeződött az immunitás szintjének emelése és a betegség új omikron változatának esetleges gyors terjedésének megakadályozása érdekében. Németország új kancellárja, Olaf Scholz támogatta a kötelező védőoltások jövő év első negyedévére történő bevezetését, a parlament alsóháza pedig várhatóan a következő hetekben szavaz erről.

Magyarországon a kormány újabb oltási akciót hirdetett december 16. csütörtök és december 18. szombat között a kórházi oltópontokon. Ezúttal is előzetes időpontfoglalás nélkül és helyszíni regisztrációval fel lehet venni akár az első, akár az elmaradt második, vagy a megerősítő harmadik oltást.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +6 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég. Elszórtan várható akár ismétlődő jelleggel csepergés, kisebb eső, csupán kis mennyiség eshet. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten erős lökések.Késő este 4, 9 fok között alakul a hőmérséklet. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!