Koronavírus: ma döntenek a járványhelyzet meghosszabbításáról (2)

A képviselők ma döntenek arról, meghosszabbítják-e a veszélyhelyzetet Magyarországon.

Így oltanak Budapesten az orosz vakcinával - fotók itt .

Az Országgyűlés ma dönt a veszélyhelyzet meghosszabbításáról, valamint egy, az államfő által korábban alaptörvény-ellenesség miatt kifogásolt javaslatról. A képviselők az ülést hétfőn 11 órakor kezdik a magyar parasport napjára emlékezéssel, majd a napirend előtti felszólalásokat követően a Ház határoz a kormány koronavírus -világjárvány elleni védekezésről szóló előterjesztéséről. Varga Judit igazságügyi miniszter a veszélyhelyzetben alkotott rendeletek hatályának meghosszabbítására tesz javaslatot. Hangsúlyozta, hogy a kabinet alapvető célja a magyar emberek életének és egészségének megvédése, valamint a gazdasági károk mérséklése és a munkahelyek megőrzése. Döntés várható továbbá arról a tavaly decemberben elfogadott hulladékgazdálkodási törvényjavaslatról, amelynek egyes passzusait az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette. Az Országgyűlés március 1-jén, hétfőn zárja ülését.

Az új típusú koronavírus -járvány második hulláma során a magyar kormány 2020. november 4-től visszaállította a rendkívüli jogrendet, és újra kihirdette a veszélyhelyzetet. Ezt a legutóbbi döntés értelmében március 1-jéig hosszabbították meg. Az elmúlt napokban Európa számos országához hasonlóan Magyarországon is nőtt az új fertőzöttek, a kórházi betegek száma, ez a harmadik hullám jeleit mutatja. A brit vírusmutáns egész Európában gyorsan terjed, több embert fertőz és növeli a betegek számát.

A súlyos koronavírus-fertőzöttek és az egyéb, nagy kockázatú betegek intenzív terápiás ellátását segítő, csúcskategóriás betegágyakat kaptak országszerte a kórházak. Erről részletesebben korábbi cikkünkben olvashat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.